Egyszerre 80 ember csodálhatja meg Szolnokot a magasból

Már az építését is nagy érdeklődés övezte, és biztosan különleges élményt is nyújt majd a Szolnok központjában felállított, adventi óriáskerék azoknak, akik felpattannak rá. Péntek délután, december 3-án, kettő órától már fel is ülhetnek a magasba vágyók – írja a szoljon.hu.

Az adventi óriáskerék 30 méteres magasságba viszi a nézelődőketForrás: Mészáros János/szoljon.hu

"Szolnokon még sosem volt óriáskerék, így nagy örömmel fogadtuk a csapatot, akik elhozták ezt a különlegességet. Azt hiszem, sokak számára nagy élmény lesz felülni rá, és fentről tekinteni a városra" – idézte a Szalay Ferenc polgármestert a szoljon.hu.

Az óriáskerék nem kevesebb mint ötven tonna, összeszerelt állapotában pedig harminc méter magas.

Húsz darab, egyenként négy személyes kabin található rajta, így összesen nyolcvan ember csodálhatja róla a kilátást" – árult el számadatokat az üzemeltetést végző Steingruber Pál. "Egy menet során háromszor fordul körbe a kerék, nagyjából 3-4 percig lehet gyönyörködni a városban. Ki lehet próbálni, hogy nappal vagy sötétedés után szebb-e a látvány" – tette hozzá.

Az óriáskerék december végéig áll Szolnokon, hétköznapokon 14 órától 20 óráig, hétvégeken délelőtt 11-től 20-ig lehet felülni rá. A szolnoki lakosok kedvezményesen, ötszáz forinttal olcsóbban válthatnak majd jegyet az élményért. 

(Címplapkép: Andras Belovari/Andras Belovari - illusztráció)



Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek