Három Guinness-rekord megdöntésére vállalkoztak Győrben

Evezz 750 métert a győri rekordért címmel indul a program, melynek keretében keddtől szombatig 80 evezős ergométerrel várják a vállalkozó kedvűeket a városi Olimpiai Sportparkban, írja az MTI.

Forrás: Sudika / Wikipedia

A település 750 éve kapott városi rangot, ennek apropóján a nyugat-dunántúli régió központja, valamint a Győri Atlétikai Club evezős szakosztálya Guinness-rekord-kísérlet keretében tízezer főt, tehát a város majdnem tíz százalékát kívánja mozgósítani.

Mint Papp Oszkár, a Győri Atlétikai Club elnöke elmondta, sokan megmosolyogták, amikor ezt a nagy számot kimondta, de miután az első nap délelőttjén 10.30 óra körül már kétezer főnél tartottak, úgy véli, hogy az álmából valóság lesz. "Itt most 750 métert kell a bátor jelentkezőknek leevezni, de nem kell megijedni és az evezősökhöz kötni ezt az ergométert, mert ezek ma már több sportágban kiegészítő eszközként megtalálhatók, miként minden magára valamit adó edzőteremben vagy fitnesz klubban is".

"Bátran lehet jönni, nemcsak az evezősökről szól a rendezvény" - hangsúlyozta a sportvezető, és hozzátette: szerdától további két Guinness-rekord-kísérlet is zajlik majd a helyszínen, immár profi evezősök részvételével: a nőknél 24, a férfiaknál 12 órás ergométerezéssel. Utóbbiban azért nem a 24 órással próbálkoznak, mert abban már az övék a világrekord.

A program minden nap 8 órakor kezdődik és 20 óráig tart, délelőtt döntően az iskolák diákjait várják, 13.30-tól pedig a nagyközönség előtt is megnyitják a kapukat. Azokat sem küldik el, akik csak délelőtt érnek rá, hiszen kellő számú ergométer áll a rendelkezésükre.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek