Videó: Befogták a Bükkben kóborló szervált!

Az elmúlt napokban többek is egy szervált láttak a Bükki Nemzeti Park területén, Borsodnádasd határában, valamint Eger közelében, és többen le is filmezték az afrikai szavannákon őshonos, ám valószínűleg szelídített vadmacskát - olvasható a mandiner.hu oldalán.

A szervált Eger közelében egy műúton látták, valamint napközben egy kertben is lefilmezték. A szervál Afrikában gyakori állat, főként a szavannákon fordul elő, a melanózisos (fekete) példányok pedig a hegyvidékeken találhatók meg. A folyóvizekhez közeli, magas fűvel benőtt területeket kedveli, főleg rágcsálókat, madarakat és halakat eszik.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) nemrég tette közzé oldalán a hírt, mely szerint szakemberei mindent megtettek azért, hogy a szervált biztonságba helyezzék. Két természetvédelmi őr kollégájuknak kedd délután sikerült megtalálni és befogni a rendkívül legyengült állapotban lévő állatot.

Mint írják, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata kedden kora délután új információt kapott a napok óta Ózd környékén kóborló ragadozóról. Egy kárpáti borzdereseket tartó borsodnádasdi gazda látta az állatot a település szélén, és értesítette a helyi rendőrőrsöt, ők pedig a BNPI Természetvédelmi Őrszolgálatát. Bartha Csaba és Baráth Zoltán Zsolt természetvédelmi területfelügyelő a szükséges felszereléssel haladéktalanul a helyszínre indult, ahol Boza László segítségével hamar megtalálták az állatot.

Forrás: Kozma Attila/bnpi.hu

A szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott. Minthogy ismeretlen eredetű volt az állat, viselkedése pedig kiszámíthatatlan, körültekintően közelítették meg. A ragadozó a hangokra reagált, majd a magukkal vitt csalétek is felkeltette az érdeklődését. A szervál óvatosan indult feléjük, s az élelemmel centiméterről centiméterre irányították a ketrechez. Hosszabb időbe telt, míg végül sikerült figyelmét kijátszva teljesen beterelni abba és bezárni. Viselkedése alapján látszott, hogy emberhez szokott példány. Előélete miatt az elmúlt napokban önálló táplálékszerzésre csak korlátozottan lehetett lehetősége, amit rossz kondíciója is sejtetett. A szervált az esti órákban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság átadta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ahol biztonságba helyezték.

Mint az Állatkert a Facebook-oldalán egy kommentben írta, az Afrikában, a Szaharától délre eső területeken őshonos fajhoz tartozó állatról korábban egészen biztosan ember gondoskodott, s mivel aligha készítették fel a vadonbeli életre, ráadásul a hazai erdők nem épp ideálisak egy ilyen trópusi állat számára, valószínűleg nem tudott volna hosszú ideig életben maradni, pláne sikeresen átvészelni a téli időszakot. Ezért is fontos hír, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai által véghez vitt bravúrnak köszönhetően sikerült befogni a kalandos sorsú szervált, akit tegnap este az Állatkert természetvédelmi mentőhelyére szállítottak be.

A korábban közzétett felvételekhez képest most megviseltebbnek és soványabban tűnik, az elmúlt napokban valószínűleg nem sokat evett, és alighanem inni is alig ivott. Láthatóan nagyon éhes volt, így aztán elégedetten fogyasztotta a neki felkínált táplálékot. Most az Állatkert azon dolgozik, hogy a szervál ismét megfelelő kondícióban legyen.

Mint oldalukon írják, többféle finomságot is kínálnak neki, mert azt ugyan tudják, hogy ők mivel etetnék egy szervált, de azt nem tudhatják, hogy kifejezetten ezt az állatot eddig pontosan mivel etették és mennyire változatosan, mi a kedvence, és mi az a táplálék, amelyikkel esetleg eddig még soha nem is találkozott.

A kalandos sorsú szerválban egyébként egy azonosító chipet is találtak, ennek adatai alapján a hatóságok megkezdték az ügy körülményeinek tisztázását.

Bár ez a faj az elmúlt években nem volt látható az Állatkertben, mint írják, korábban többször is foglalkoztak szerválok tartásával, bemutatásával, utoljára tizenkét évvel ezelőtt.

Habár a szervál nem háziállat, néhol (főként az Egyesült Államokban) mégis házi kedvencként tartják. A vadállatok, ahogyan a szervál is, csak szakértő felügyelet mellett tarthatók házi körülmények között, emiatt több országban, így Magyarországon is speciális engedély szükséges a tartásukhoz. A hímek keresztezhetők a házi macskával, a hibrideket szavanna macskának nevezik - deürl ki a Wikipédia szócikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek