Lebontják a huszonhat éve üresen álló békéscsabai szellemhotelt

A Körös Hotel 51 éve épült, de ebből mindössze 25 éven át szolgálta a békéscsabai, Békés megyei, de határon túli vendégeket, huszonhat éve pedig üresen áll. Bár számos terv született arra, hogy miként lehetne hasznosítani az épületet, a mai kor követelményeit nehezen lenne képes teljesíteni, így inkább eltüntetik a belvárosból. A tervek szerint a munkálatokat év végéig befejezik, de akkor is legkésőbb a jövő év elejéig végeznek, ha az időjárás kedvezőtlenül alakul.

Magyarország, Békéscsaba, Körös HotelForrás: Bencsik Ádám/beol.hu

A bontás során számos szempontot figyelembe kell venni, melyek közül a legfontosabb a környéken közlekedők és élők biztonsága. Ugyancsak lényeges, hogy a szomszédos, a Hotellel egybeépült rész, valamint a mögötte lévő trafóház megmarad. Hogy a belvárost ne terítse be por a bontás miatt, permetező berendezést működtetnek, a levegőben megkötik a szálló részeket.

A Tuska János József gyűjteményéből származó felvétel 1973-ban örökítette meg a békéscsabai Körös HoteltForrás: antikfoto.hu/beol.hu

A bontás után az államtól térítésmentesen az önkormányzathoz kerül az ingatlan, és a városi közgyűlés dönt a további sorsáról, a helyiek annak örülnének, ha zöldterület lenne a Körös Hotel helyén - derül ki a beol.hu cikkéből.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek