Decembertől közlekedik a Bécs-Budapest gyorskatamarán

A 2019. év végi sikeres próbaútját követően a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a tervek szerint idén december 9-én érkezik először Budapestre a Twin City Liner gyorskatamarán hajó –olvasható az osztrák GD Consulting hírei között. A hajó megérkezéséről itt a Travelón is írtunk.

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája

Ez az első magyarországi járatuk egy adventi csomagtúrát jelent, amely során a gyorskatamaránnal érkező utasok 3 éjszakát tölthetnek el fővárosunkban. A cég osztrák, szlovák és magyar városok közötti Duna-menti hálózatépítési projektjének része ugyanis, hogy hamarosan rendszeres tematikus utakat indítanak elsősorban az osztrák és magyar utasokra építve.

A Bécs és Budapest közötti menetrendszerű közlekedéshez azonban már egy újabb, nagyobb teljesítményű hajó közlekedtetését tervezik együttműködésben a MAHART Magyar Hajózási Zrt.-vel - mert Bécs és Pozsony között már jelenleg is közlekedik egy jetmeghajtású gyorskatamarán, amely menetrend szerint 1 óra 15 perc alatt teszi meg a két főváros közti utat, fedélzetén összesen 250 utas fér el.

A gyorskatamarán első budapesti útján 2019-benForrás: Twin City Liner / Facebook

A Twin City Liner hajóit az Egyesült Királyságban gyártották és négy, egyenként 1100 lóerős jetüzemű motorral látták el, ennek köszönhetően 70 km/órás utazósebességre képes a Dunán. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek