Elkezdték visszatelepíteni a növényeket a dunai olajszennyezés után

Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon, Szigetszentmiklósnál, a korábban olajszennyeződéssel károsított területen – adja hírül a kormany.hu Nagy István, agrárminiszter Facebook-oldalára hivatkozva.

Forrás: Pelsőczy Csaba/kormany.hu

Tavaly év végén az utóbbi évtizedek legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon, amikor olaj került a folyóba. A szennyezés egy Natura 2000 és egyben ex lege természetvédelmi oltalom alatt álló lápterület különleges élőhelyét, az úszólápot is sújtotta. A szennyezés és a kármentesítés következtében körülbelül 400 m2-nyi részben tőzegpáfrányos folt semmisült meg, ami minimálisan 1200-1600 tő növény elpusztulását jelentette. Nagy István az eset kapcsán leszögezte, hogy a tettesek felelőségre vonása nem maradhat el.

A terület kármentesítését idén fejezte be a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. A helyreállítás során eltávolították az olajszennyezést a mederből és visszabontották a nagygépes munkálatokhoz szükséges bejáró út töltését is. Az esetleges szennyezések megakadályozása érdekében pedig terelő gátakat is létesítettek.

A kármentesítési munkálatok után most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megkezdheti a védett és lassan terjedő vízi növényfajok visszatelepítését is. A lehető leggyorsabb biológiai regenerációt szeretnék elérni, és csak olyan fajok telepítésére kértek engedélyt, amelyek dokumentáltan jelen voltak a területen a szennyezés megtörténtekor is és a károsodott terület mellől, az állományok veszélyeztetése nélkül begyűjthetők. Ennek köszönhetően a tőzegpáfrány, a lápi csalán és a mocsári nőszirom is visszakerülhet a területre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek