Gyerekeket terrorizált a játszótéren a miskoltapolcai hattyú

Miután a boon.hu egyik olvasója felhívta a figyelmet arra, hogy eltűntek a hattyúk a Miskolctapolcán található Csónakázó-tóból, a lap megkereste Fekete Györgyöt, a tó üzemeltetőjét, aki elmondta, hogy a hattyúknak menniük kellett, ugyanis a gúnár túlságosan agresszívvá vált.

A kép illusztrációForrás: Rena Limberger/Pixabay

Mint mondta, a két évvel ezelőtt Hollandiából hozatott hattyúpár egyik tagja, a gúnár a játszótéren, a parton futóbiciklivel közlekedő kisebb gyermekeket üldözte és próbálta megcsípni. Hozzátette, hogy a faj vizsgálatával foglalkozó szakirodalom is úgy tartja, hogy a bütykös hattyú a legagresszívabb réceféle, amely védi a territóriumát. "Sajnálatos módon én is elszenvedője voltam egy hattyú általi támadásnak, amitől csúnyán bekékült a karom. Úgy gondoltam, megelőzve akár egy komolyabb balesetet, elküldöm őket Karcagra" – mesélte Fekete György, aki 35 éve gondozza a tavat és környékét.

A vadkacsák viszont időközben szépen megszaporodtak a tóban, ami a Mályi Madármentő Állomás csapatának köszönhető. "Korábban több pici kacsát is megmentettek, amik időközben felcseperedtek, azonban repülni még nem tudnak, így az állomás vezetője, Lehoczky Krisztián felhívott, és megkérdezte, hogy elhelyezheti-e őket a Csónakázó-tóban, az ötletet természetesen támogattam. Nagyon szelídek, barátságosak, nyugodtan sétálgatnak a parton, senkire nem jelentenek veszélyt" – tette hozzá a férfi

A tervek szerint a későbbiekben lesz még hattyú a tóban, de csak fiatalabb példányok. Ami a halakat illeti, díszpontyok, arany- és ezüstkárász, ponty és növényevő amur színesíti a vízi élővilágot. Bár illegális a halakat kifogni a tóból, sokan sajnos mégis megteszik, ritkítva ezzel az egyedszámot – hívta fel a figyelmet a problémára az üzemeltető.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek