Nyáron és ősszel már országszerte hallhatók versek a vasút- és buszállomásokon

A Vers a peronon országos irodalmi eseménysorozat részeként, idén is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés. Június 4-étől az október 6-ai nemzeti gyásznapig összesen 35 vers tölti meg az utasok lelkét, 125 napon át. A nyári hónapokban 30 Balaton-parti vagy -közeli állomáson; szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, illetve 24 távolsági buszállomáson hallhatók a költemények országszerte – olvasható a MÁV-Volánbusz-csoport és a GYSEV közösen kiadott sajtóközleményében.

Siófok vasútállomásForrás: MÁV

A szervezők idén a múlt évben elhunyt Szőcs Gézára emlékeznek. Mellette Ady Endre, Áfra János, Babits Mihály, Bereményi Géza, Csokonai Vitéz Mihály, Dukay Nagy Ádám, Nagy Gábor, Faludy György, Fazekas Anna, Géczi János, Hartay Csaba, József Attila, Juhász Ferenc, Kemény István, Keresztesi József, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Tamkó Sirató Károly, Terék Anna és Weöres Sándor versei hangzanak el.

A költeményeket kiváló művészek: Beck Zoltán (30Y), Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor, Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mácsai Pál, Mihály Péter, Nagy Péter, Tahin Zsolt és Tóth Ildikó mondják el. A narrációt Kiss Ernő színművész látja el; a kiváló hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált, melyet a Kanadában élő Teleki Gergő zongoraművész szerzett, zongorán a 11 éves Mihály Adél adja elő, olvasható a közleményben.

Állomások, ahol versekkel töltődhet

Június 4-étől szeptember 5-éig a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a révfülöpi, zánka-köveskáli, a balatonakali-dörgicsei, az alsóörsi, a balatonfűzfői, a balatonkenesei, a balatonaligai, a szabadisóstói, a szántódi, a balatonszárszói, a balatonszemesi, a balatonboglári, a balatonfenyvesi, a balatonmáriafürdői vasútállomáson, valamint a balatonvilágosi, a zamárdi, a balatonföldvári és a balatonlellei megállóhelyen;

Június 4-étől október 6-áig a fonyódi, a siófoki, a keszthelyi, a balatonfüredi, a balatonalmádi, a veszprémi, a zalaegerszegi, a sümegi, a tapolcai és a zirci vasútállomáson.

Keszthelyi állomásForrás: Molnár Zsolt / MÁV

Szeptember 6-ától október 6-áig a pécsi, a kaposvári, a szekszárdi, a debreceni, a nyíregyházi, a mátészalkai, a püspökladányi, a záhonyi, a szegedi, a békéscsabai, a kecskeméti, a kunszentmiklós-tassi, az egri, a szerencsi, a füzesabonyi, a mezőkövesdi, a soproni, a szombathelyi, a csornai vasútállomáson és Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron; valamint a Volánbusz Salgótarján, Eger, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Bonyhád, Paks, Szekszárd, Zalaegerszeg, Keszthely, Sopron, Szombathely, Esztergom, Kisbér, Tatabánya, Siófok, Nagyatád, Veszprém, Pécs, Érd, Népliget és Árpád híd autóbusz-állomásain.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek