Szerdától érezhető melegedést, hétvégére diszkrét nyarat ígérnek

Nyári felmelegedést hozhat a hét – még mindig csak feltételes módban fogalmaz a Köpönyeg előrejelzése, amit a mai esős, nyálkás időt elnézve, meg is értünk, de ebben a pár szóban benne van annak ígérete is, hogy a hétvégére most már tényleg kedvezőbb változásra számíthatunk.

Forrás: Free-Photos /Pixabay

Kedden ebből még nem sokat fogunk érezni, mert bár számíthatunk pár órás napsütésre, ugyanakkor az ország nagy részén a gomolyfelhőzet is megnövekszik majd, a Tiszántúlon pedig akár zápor is kialakulhat belőle. Az északi, északkeleti szél élénk lesz, és mindössze 20 fok körüli értékeket mérhetünk majd. De aztán jön a szerda és a csütörtök, a két reményt keltő nap, amikor még több napsütésre, csak néhol előforduló záporra, és gyenge északkeleti szélre kell számítanunk. A nappali felmelegedés érezhetően beindul, délután már akár 25°C is lehet.

A pénteknek időjárástól függően illik örülni, most azonban annak is, hogy a hévégére már igazi júniusi napot ígérnek ragyogó napsütéssel és csak átutazó gomolyfelhőkkel. Végre nem fog esni, és hosszú idő után először a délutáni hőmérséklet is a sokéves átlag körül, 23-24°C körül alakul. És végül ott a vasárnap, amikor akár 27 fokot is mutathat a kinti hőmérő higanyszála, és ez még akkor is jó hír, ha közben szórványosan előforduló nyári záporokkal frissítik odafentről a levegőt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek