A leselejtezett színházi kellékek már a vadakat szolgálják Békéscsabán

Van, amikor a művészvilág egykor volt kelléke a természet szolgálója lesz, mint ahogy ez nemrégiben történt, Békéscsabán. Mint Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója a beol.hu-nak elmondta, a díszletelemek többnyire fából, vászonból, farostlemezből készülnek, mindig az adott darabhoz, éppen ezért nehéz újrafelhasználni őket. Ettől függetlenül a színház díszletraktárában sokáig pihentetik a már lecsengett darabok kellékeit, abban a reményben, hogy hátha adódik egy olyan előadás, amibe esetleg beleillik majd.

Rövidke történet a színházból, a nyugdíjas díszletelemek titkos pósteleki utóéletéről: https://bit.ly/3qma8Dl

Közzétette: Jókai Színház – 2021. március 6., szombat

Ilyen leselejtezett díszletelemekből születhetett most meg egy vadetető, amelyet a napokban adtak át a Csabai Gazdák Vadásztársaságnak, és amely hamarosan a pósteleki vadállományt szolgálja majd. Az ötlet az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezéséből indult ki, mely arra hívja fel a kulturális intézményeket, hogy keressenek lehetőséget természetvédelmi célok megvalósítására. Ez alapján gondolták tovább a színház munkatársai a meglévő kellékeiket, melyeket végül egy vállalkozó és a színház festőtárának segítségével sikerült új életre kelteni.

Az elkészült vadetetőt, mely egy rossz állapotban lévő etető helyét veszi át a pósteleki csárda mellett, a napokban vette át Borzán Attila a vadásztársaság nevében. A társulat által elkészített etetőnek van egy kalodás, ketreces része, ahová a szálas takarmányt kell tenni, és van egy tálas része, ami pedig egyfajta vályúként funkcionál, ebbe a szemes, gyógyszeres tápokat szórják majd a vadaknak. Ez egy úgynevezett nagyvadetető, ami főként szarvasféléknek, őzvadnak, dám- vagy esetleg gímszarvasnak nyújt táplálékot.

 Címlapkép forrása: mgnorrisphotos/pixabay.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek