Építészhallgatók segítségével tervezték meg a pécsi vásártér új arculatát

A múlt héten számoltunk be arról, hogy példaértékű kezdeményezés indult néhány hónapja Pécsett, hiszen a Vásárcsarnokban külön erre a célra elhelyezett dobozokban az állatkertnek felajánlott zöldséget és gyümölcsöt gyűjtik össze. A pécsi vásártérről pedig azt mondják, amit nem lehet kapni a pécsi vásárban, az nem is létezik. Egy-egy forgalmasabb napon akár 18-20 ezer ember is megfordul itt, sokan egy egész délelőttöt is eltöltenek a mintegy 700 árus portékáját mustrálva. A kínálat mellett a terület kialakítása, komfortja ugyanolyan fontos a látogatók számára.

Az egyik ötlettervForrás: univpecs.com

A pécsi vásártér mind térhasználatát, mind építészeti megjelenését tekintve elavultnak tekinthető. A terület megújítása, fejlesztése, rendezése és átépítése időszerűvé vált. A munkában a PTE MIK építészképzésében tanuló hallgatói is részt vettek, két mesterszintű kurzus keretében.

„Ahogyan minden más mérnök- vagy alkalmazott művészeti jellegű szakma esetében, az építészképzésben is kiemelt jelentőségű, hogy a pályára készülő egyetemi hallgatók már a képzésük során valós feladatokkal találkozzanak, hiszen ez a későbbi szakmájuk körülményeit modellezi. Mindig figyelünk rá, hogy helyi, illetve környékbeli helyszíneket, vagy kapcsolható témát keressünk, ahol láthatók a valós felhasználók, a valós kontextus, tudunk találkozni a helyszínhez köthető funkció fejlesztőivel, tulajdonosaival is, és így egy-egy közös félév erejéig összekapcsolódva, kölcsönös inspiráció révén készüljenek a hallgatói tervek" – foglalja össze röviden az együttműködés előnyeit dr. Medvegy Gabriella, a PTE MIK dékánja.

Az elkészült ötletterveket virtuális kiállításon mutatják be a nagyközönségnek 2021. március 8-a és 31-e között.

A kiállítás ide katintva tekinthető meg, és a nézők közönségszavazás során választhatják ki a nekik legjobban tetsző öt munkát – olvasható az univpecs.com weboldalon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek