Új köntösbe öltöztetik az Őrség kulturális központját

A dimbes-dombos táj, a mesebeli falvak, a haranglábak, az apró templomok, a végtelen nyugalom miatt, és még számtalan okból érdemes felkeresni az Őrséget. Hamarosan pedig különösen érdemes lesz útba ejteni Őriszentpétert, melynek Szikszay Edit Művelődési Háza most 32 millió forintot kapott az épület rendbetételre. Utoljára 2004-ben volt felújítás, akkor helyezték el az emeleti részen a Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjteményt. 

A Szikszay Edit Művelődési Házra már ráfér egy kis megújulásForrás: Szikszay Edit Művelődési Ház Őriszentpéter/Facebook

Őr Zoltán polgármester elmondta, hogy a mostani munkák érintik a padozat és a nyílászárók cseréjét, a hátsó oldalon egy szélfogó rész, azaz egy előtető kialakítását, illetve a színpad felújítását. A munkák megkezdéséhez a művelődési házat ki kellett üríteni, ezért a könyvtár egy másik önkormányzati épületben érhető el. Először a könyvtár, az előtéri rész, az oldalszárny, illetve a nagyterem színpada újul meg. Ezután a nagyterem kerül sorra, fa nyílászárókat építenek be, és már kiválasztották a szín- és járólapmintákat is – írja cikkében hellovidek.hu. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek