Így lehet a legtöbbet kihozni egy online szilveszteri buliból

2020 utolsó napján online lesz a buli, de ez még nem azt jelenti, hogy bezuhanunk egy üveg töménnyel a laptop elé. Ezt is lehet, senkinek sem szeretnénk elvenni a kedvét, de ha valaki többet akar kihozni az alkalomból, arra is van pár ötletünk.

A legjobb buli mindig a konyhában van

És ennek idén sem kell másképp lennie. Az igaz, hogy most nem lesznek nagy tömegek a házibuliban, senki nem ül fel a pultra és nem lesz sarkig tárva folyamatosan a hűtő sem. Kicsit másabb lesz az érzet, mert nem lehet majd összehajolva röhögni egy bárban, koccintáskor nem csilingelnek a jégkockák és nem lehet koncerten sem ugrálni (persze a hajunkat nyugodtan pörgethetjük a saját nappalink közepén is).

Forrás: HTeam/Shutterstock

De tudják mit, attól még lehet felejthetetlen a szilveszteri buli! Ha másért nem, hát a szokatlansága miatt biztosan. Készülni ugyan kell rá egy kicsit, de valamilyen terv amúgy is lenne a nagy estére, most körülbelül annyi a különbség, hogy sokkal kisebb az esély arra, hogy elkéssünk a megbeszélt találkozóról. Minden buli egyéni lesz, még ha az online térben tartjuk is. Ezért most mutatunk pár ötletet, miként érdemes nekilátni a szervezésnek, hogy aznap este már csak annyi dolgunk legyen, hogy belebújunk a legflitteresebb ruhánkba.

Ne felejtsünk el szólni a többieknek

Ha komolyan vesszük a szervezést, és nem csak a két legjobb barátunkkal akarunk iszogatni a monitor előtt, akkor nem árt meghívót küldeni. Minél több embert hívunk, annál hamarabb érdemes kiküldeni a meghívókat, bár az online buli előnye az is, hogy akkor sincs semmi, ha valaki nem jön el, mivel nem kell neki vacsorát rendelni és helyet foglalni az asztalnál. Ha valamilyen konkrét programot is szeretnénk összehozni, például valamilyen közös játékot, akkor azt is jelölni kell a meghívón, plusz ekkor egy pontos kezdést is érdemes megírni, hogy senki ne maradjon le semmiről. A záró időpontot is be lehet tájolni, attól függően, hogy például az éjféli koccintást virtuálisan szeretnénk megejteni, vagy épp azokkal, akik fizikailag is velünk vannak. Ha jól időzítünk, akkor minden belefér, akár még két, teljesen különböző online party is.

Akár azt is megtehetjük, hogy együtt nézünk online valamilyen nagy bulit, például azt, amelyiket a Times Squaren rendeznek meg minden évben. Az online közvetítésre ezen a linken lehet kattintani, és New York azonnal bejelentkezik a nappalinkba. Azért az időeltolódásról ne feledkezzünk el, ez inkább csak jópofa adalék, hisz Budapest 6 órával New York előtt jár, ezért ez a lehetőség inkább azoknak adott, akik reggelig is bírják a gyűrődést.

Dress code

Adjuk meg a módját az öltözködésnek is, és ha tényleg bulira készülünk, az látszódjon a megjelenésünkön is. Be lehet ülni mackóalsóban is, vagy akár a legdögösebb szettben, sminkkel és frizurával, hisz ennek a legnagyobb részét valójában önmagunkért tesszük. Könnyebb egyébként hangulatba jönni, ha úgy készülünk az eseményre, mintha valóban elmennénk otthonról. Pattintsuk be a kedvenc zenénket, válasszuk ki a ruhát, a nők feldobhatnak egy brutálisan csillogó körömlakkot is – ezt persze a férfiak is megtehetik, legyünk megengedőek. Amúgy meg: buli van!

Forrás: DisobeyArt/Shutterstock

Ha meghívóval körítjük a témát, akkor akár dress code-ot is megadhatunk, ezzel jelöljük ki, hogy körülbelül milyen jellegű lesz a muri. Simán össze lehet hozni a 20-as évek hangulatát, de akár azt is megírhatjuk, hogy jó lenne, ha mindenki a 80-as évek tornatermi gönceiben feszítene. Lehet elegáns, visszafogott, disco stílus, pizsamás buli, teljesen mindegy, tőlünk, a hangulatunktól és a kedvünktől függ.

Vámpíros vagy gengszteres téma legyen?

A ruhát meghatározza a téma is, és ez fordítva is igaz. A legegyszerűbb persze beülni a gép elé, és hagyni, hogy spontán folyjanak az események, de fel is lehet pörgetni a dolgokat, ha konkrét tervekkel állunk a többiek elé. A téma lehet egy korszak, egy film vagy sorozat, de gyereklelkű felnőttek öltözhetnek sellőnek és kalóznak is. Lehet csupa rocksztárokból álló vendégségünk, koronás fők, vámpírok, bármi.

Ha valaki egy kis pénzt is szán rá, akkor a résztvevőknek küldhet partykellékeket vagy akár pezsgőt is. Lehet túlzásokba esni, ha valakinek belefér anyagilag, de valójában nem ettől lesz igazán jó a buli. Az a fontos, hogy mindenkire egyformán figyeljünk. Ha valakit meghívtunk, akkor foglalkozzunk vele, hacsak nem olyan típus, aki szeret csendben meghúzódni a sarokban, és onnan figyelni az eseményeket. Nagyobb létszám esetén jobb, ha nem egyedül próbálunk mindent megoldani. Nyugodtan bevonhatunk barátokat, főleg olyanokat, akik tudják, hogyan kell életben tartani egy ilyen összejövetelt. És persze az sem baj, ha olyasvalaki is van a közelben, aki az esetleges technikai problémákat kezelni tudja.

Egy kis technika

Ami magát a virtuális teret illeti, többféle lehetőségünk van, és a létszámtól, illetve a saját valamint vendégeink felkészültségétől függ, hogy melyiket választjuk. Mindről jó sokat hallhattunk az elmúlt év során, de ha valaki nem ismerné a lehetőségeket, akkor gyorsan felsorolunk párat.

Forrás: insta_photos/Shuttesrstock

Ott van ugye a Zoom, amely nem utolsósorban azokról a péntek esti lazításokról lett híres, amin a karantén időszakokban otthon rekedt felnőttek, sokszor megfáradt szülők vettek részt. Semmi flanc, csak egy pohár bor, haverok, sok hülyéskedés. Itt a limit – már ami az ingyenes megoldást illeti – 100 ember, akik 40 percig lehetnek bent a hívásban. De aztán ott a Skype, ami már elég régóta velünk van, és az ingyenes, netes hívások miatt szerettük meg; itt például ötvenen lehetünk egyszerre. Meg persze a Facebook is adott, ahol össze lehet pattintani egy csoportot az alkalomra, itt szintén 50 emberrel lehet számolni. Ez a kis angol nyelvű videó segíthet, ha elakadunk.

Csináljuk, ami jól esik!

A hangulatot a témához illően lehet alapozni valamilyen virtuális háttérrel, meg persze a hangulathoz illő zenei listát is össze kell dobni. Ez viszont, egy hagyományos bulival ellentétben, nem kell, hogy túl hangos legyen, mert akkor a zenét mindig túl kell majd kiabálni. Persze azt is csinálhatjuk, hogy időnként felcsavarjuk a hangerőt, és akkor mindenki rophatja otthon a táncot. A legjobb pillanatokról még kép is készülhet, ezeken utólag is jókat lehet majd nevetni.

A kevésbé ugrálós kedvűek akár valamilyen online játékot is játszhatnak együtt, de lehet közös program egy mindenkit érdeklő workshop, előadás vagy akár közös főzés. Olyan angol nyelvű oldal is van, ahol többek között ingyenes online programokat szerveznek december 31-re, a wellness témájától egészen a verhetetlen „New Year, New You" témáig; az időpontokra itt is figyelni kell az időzónák miatt.

Forrás: Kolpakova Svetlana/Shutterstock

De akár koktélokat is keverhetünk, ehhez is lehet találni a neten recepteket és teljes videókat is. Ezzel már szépen bele lehet csúszni a hangulatba, és persze mindez úgy lesz az igazi, ha van megfelelő pohár, gyümölcsök, díszítő apróságok, meg minden, ami kell. Persze, mindannyian jól tudjuk, hogy három-négy csini koktél után a vizespohárból és a kávésbögréből is pontosan ugyanolyan jól fog esni a következő Cuba Libre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek