Mezítlábas tanösvény és meditációs sétány nyílt egy hevesi községben

A mátrai szakrális turizmus újabb fontos helyszíneként adták át a napokban a Heves megyei Pálosvörösmart községben épült Pálos fogadót, a Pálos tanösvényt és a Meditációs sétányt. A mátrafüredi 24-es úttól alig két kilométerre található kétszintes fogadó épülete ideális helyen van ahhoz, hogy a Gyöngyös felől és a Dél-Mátra felé indulók itt kezdjék a kirándulást, ugyanakkor építenek a Felső-Mátra felől érkezőkre is – írja cikkében a Turizmus.com.

A pálos szerzetesek vasárnap végigjárták a Pálos Tanösvényt és megnézték a fogadótForrás: Pálosvörösmart Községi Önkormányzat / Facebook

A fogadóban a turistákat egyrészt túrázási információkkal, másrészt frissítőkkel és harapnivalókkal várják, amelyek mellett továbbtervezhetik útjukat. A kétszintes épület a pálosok életét bemutató állandó tárlata mellett időszaki kiállításoknak is helyet ad a jövőben. Az épület alkalmas arra, hogy a népszerű mátrai teljesítménytúrák előestéjén akár "zarándokszállásként" működjön – teszi hozzá a lap. 

Október 4-én Pálosvörösmart hivatalosan is megkapta és elhelyezte templomában II. Szent János Pál pápa vérereklyéjét.Forrás: Pálosvörösmart Községi Önkormányzat / Facebook

A településen a fogadó közelében kialakították a Pálos tanösvényt, ahol hét tábla mutatja be a Magyar Pálos Rend kialakulását és fejlődését, illetve külön ismertető szól a pálos rend címeréről és hazai emlékeiről is. Mivel a tematikus tanösvény egyben kerékpárútként is működik, kialakítottak egy pihenőhelyet kerékpáros tárolóval, egy játszóteret és egy 16 elemből álló mezítlábas ösvényt is.

Pálosvörösmart Községi ÖnkormányzatForrás: Mátrainfo / Turizmus.com

A tanösvény mezítlábas ösvényét ingyenesen lehet kipróbálni, a tövében pedig egy kispatak csörgedez. Mindezeket Meditációs sétaút egészíti ki, melyen a Pálos fogadótól a Holló-kőig lehet eljutni, a séta közben pedig Szent Ágoston reguláiból lehet olvasni és jelentésükben elmélyülni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek