A borongós hétköznapok után hétvégére visszatérhet a 25 fokos, napos idő

Bár szeles, borongós hetet ígér a Köpönyeg.hu országszerte, azért hétvégére még megvan az esély, hogy visszatérjen a 24-25 Celsius fokos nappali hőmérséklet – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

Keddre az erősen felhős ég alatt többfelé kell számítani esőre, záporesőre, mindeközben az északnyugati szél is erős lesz az ország nagyobb területén. Reggel 9, délután 17°C körül alakul majd a hőmérséklet. Szerdán északkelet felől növekszik meg erősen a felhőzet, így a keleti tájakon többfelé, máshol szórványosan valószínű az eső. Az északnyugati szél továbbra is erős marad, néhol viharossá fokozódik, a kellemetlen, borongós őszi időnk még ezen a napon megmarad, és a 13-19 Celsius foknál sem mérhetünk magasabbat. 

Csütörtökön már bíztatóbb lehet a helyzet, délnyugaton ugyanis nemcsak, hogy megjelenik, de hosszabb időszakokra ténylegesen kisüt a nap. Mivel azonban az északkeleti tájakat újabb csapadékzóna éri el, ahol főleg záporok, zivatarok fordulhatnak elő, még mindig nem kúszik 20 °C fölé a hőmérő higanyszála.

Szombaton minden esélyünk megvan arra, hogy napos, langyos időben induljunk el a szokásos őszi, gesztenyegyűjtő sétánkraForrás: Couleur / Pixabay

Pénteken a délnyugat felől megnövekvő felhőzet miatt eredhet el többfelé az eső, és még mindig csak 20 fok körül maximumra lehet számítani, de a hét utolsó munkanapját már abban a tudatban tölthetjük, hogy másnap újra megláthatjuk a napot, és érezhetjük annak nemcsak világító, de melegítő hatását is. Szombaton ugyanis a viharossá fokozódó déli széllel átmenetileg több fokkal melegebb levegő áramlik hazánk térségébe, így napközben 24-25 fokot mérhetünk majd, aminek ilyenkor még akkor is örülünk, ha elszórtan záporra, zivatarra azért lehet számítani.

A hét első felében tehát még erős hidegfronti, a második felében már inkább melegfronti hatás érvényesül – frontérzékenyek és migrénesek kitartás!

Népi jóslat szeptember 29-re: Szent Mihálykor a keleti szél igen kemény telet ígér. Ha Szent Mihály napján itt van még a fecske, karácsonyig legelhet a kecske.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek