Kiránduljanak el hazánk leghangulatosabb, sok száz éves, patakparti vízimalmaihoz!

A lassan forgó lapátkerekeket csörgedező patak hajtja, az épület pedig minimum száz éves, de inkább több. Ilyen vízimalomból nem is egy van az országban, némelyik köré skanzen épült, és olyan is akad, amelynek egész Európában nincs párja. Mivel a zajos városoktól távol egy-egy kis faluban vagy erdőszélen bújnak meg, menedéket jelentenek a békét kereső kirándulóknak, ráadásként csodás történeteket mesélnek a múltról, amely nem mindig volt meseszerű – a helyszínek és a malmok hangulata mégis csupa jó érzéssel feltöltve engedik útjára a látogatókat.

A három malom meséje

Orfűn nem is egy, hanem rögtön három malmot is meg lehet nézni: egy papírmalmot, egy lóhajtású szárazmalmot és egy gabonaőrlő vízimalmot. Szerveznek külön malomtúrákat, melyek során idegenvezető mesél az épületek történetéről. Egy ilyen kis kirándulás körülbelül 45 perces. A vízimalom a Vízkő-forrás patakjára épült, és noha a 19. század közepe óta áll jelenlegi formájában, külön érdekesség, hogy ezen a helyen már az Árpád-korban is zajlott őrlés.

Az orfűi vízimalom belsejeForrás: Orfűi Malmok

A szárazmalom mellett a harmadik épület a papírmalom, mely valójában egy 18. századi papírmalom rekonstrukciója, azaz új eszközökkel, de korhű módon mutatja be a korabeli munkafolyamatokat. Az „új" malom 2015 épült, papírmerítő műhelyében pedig foglalkozásokat is tartanak az előzetesen bejelentkezett csoportoknak.

A kalandos dédapai örökség

Nemeshany Sümegtől negyedórás autóútra van, de észak felé légvonalban a Somló hegy sincs 5 kilométernél messzebbre tőle. A Csizmadia Vízimalom 1907-ben épült, egészen különleges módon, azóta is a család birtokában van – leszámítva azt a húszéves kitérőt, amit az államosítás jelentett. Három generáció folytatta a mesterséget, amit a dédnagypapa a malom építésével megkezdett, és miután a család a 70-es években visszavásárolta az épületet, gyönyörűen rendbe is rakták.

Az ezredfordulón újra megszépült a malom, ekkor az épület mindhárom szintje visszanyerte eredeti állapotát. Ma múzeumként működik a hely, ahová egy herendi malom teljes berendezését áthozták a felújítás után. A malom mellett fogadó is működik, de lehet simogatni juhokat, kecskéket és szamarakat is a szabadban.

11 ablak, 3 erkély, 2 torony

Az ország legkeletibb csücskében megbújó Túristvándiban mesebeli vízimalom látható. Ilyen felépítésű és méretű vízimalom nincs még egy a kontinensen, de önmagában az is figyelemre méltó tény, hogy már az 1300-as évek elején is említést tesznek róla a krónikások. És még ha ez a vízimalom már nem teljesen „az" a vízimalom, lényegében ugyanarról az épületről van szó.

A túristvándi vízimalomForrás: kelmo78/Pixabay

A hangulatos kis házikó tetejét fazsindely fedi, van rajta két apró tornyocska, tizenegy ablak és három erkély, amelyekről a környező vidékre nyílik kilátás. És a lényeg: a felújításokon átesett szerkezet még ma is működőképes, és időnként be is indítják. Az épületben működik egy kiállítás is, amely a malom történetéről mesél.

Egy 750 éves történet 

Csopakon, a Plul-malomban egy malomipari kiállítást is meg lehet nézni. A feljegyzések szerint körülbelül 750 éve működik vízimalom ezen a helyen, amely így egy valóságos élő történelemkönyv. Ez azt jelenti, hogy már akkor is működött itt a malom, amikor a török megszállta Magyarországot, majd a Rákóczi szabadságharc és a két világháború idején is.

Bár a története meglehetősen viszontagságos, annál érdekesebb, amelyről a hely fenntartói mesélnek majd, miközben azt is bemutatják, hogy miként működik (mert működik még ma is!) egy eredeti bio malom. Szerdától vasárnapig látogatható a helyszín, ahol vezető segítségével lehet megtudni a legérdekesebb műhelytitkokat.

Egy ókori taposómalom

Mohácson vízi- és taposómalom várja a látogatókat. Ez utóbbi egy nagyon érdekes szerkezet, amiből nincs is több Európában. A megálmodói ókori mintára építették fel az emberi erővel hajtott malmot, ami egyébként annyira kemény munka volt, hogy a honlap tanúsága szerint egykor elítéltek végezték ezt a robotot. Ma úri passzióból lehet mozgásba hozni a hatalmas kerekeket, mely valóban működőképes, és nem utolsósorban nagyon látványos. Ennek kipróbálása benne van a vízimalom belépőjének az árában, amihez egy 40-50 perces vezetett bemutató is jár.

A vízimalom működés közben is látható, plusz egy őrlés- és malomtörténeti kiállítás is van a helyszínen - ahol az eszközök nagy részét ki is lehet próbálni -, no meg van egy liszteszsák kiállítás is, ahol a környékbeli darabokon kívül székely, felvidéki kárpátaljai és baranyai zsákok is lógnak.

A malom, amely köré skanzen épült

A Göcseji Falumúzeumban is találunk vízimalmot. A név senkit ne zavarjon meg, a skanzen valójában Zalaegerszegen található, Göcsej pedig a Zalai dombság legnagyobb kistája. A Falumúzeum volt az ország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye, ahol jelenleg negyven különböző építményt barangolhatnak be a látgatók. Az istállók, lakóházak és pálinkafőző kunyhó mellett egy kis vízimalom is található a skanzenben: az épület egyik fele a 18. századból, másik fele a 20. század legelejéről származik, így még a legfiatalabb részei is bő száz évesek.

Göcseji FalumúzeumForrás: Göcseji Falumúzeum

Bár a falumúzemba a környező településről szállították át és építették fel újra a régi épületeket, hogy egy 19. századi göcseji falu képét mutassák a Hencz-féle vízimalom kivétel, mivel az eredetileg is ezen a helyen állt – így a skanzen gyakorlatilag köré épült.

Szépséges kirándulóhely a nyugati határvidéken

Az Őrségben fekvő apró Szécsisziget akkor is nagyon piszkálná a fantáziánkat, ha nem lenne itt a bizonyos vízimalom, amely miatt bekerült ebbe a felsorolásba. Nyugodt és elzárt a vidék, de mégis közel van a hármashatár, így lehet egyet kirándulni Szlovéniába vagy Ausztriába. De önmagában a Kerka Vízimalom és környéke is tökéletes egy családi kiruccanáshoz.

A Kerka Vízimalom belső tereForrás: Kerka Vízimalom

A helyszín abszolút gyerekbarát, és a körülbelül 500 éves történelmével is bőven van mit mutatnia a látogatóknak. Bár meséje hosszú, az 50-es évek államosításáig üzemelhetett, ekkor kezdődött meg a leromlás. Az ezredfordulón azonban a Kerka Vízimalom Egyesület megvette, nagyon szépen helyreállította, és rekonstruálta a három darab 5 méteres vízikereket is. Ma kiállítótérként működik, amely a régi idők valóságát hozza közelebb a jelen, szépségre nyitott embereihez.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek