A nézők is vízre szállhatnak a Szilveszteri Regatta Vitorlásversenyen

Jótékony célért vitorláznak a Szilveszteri Regatta vitorlásverseny résztvevői az év utolsó napján a Balatonon.

Lassan már meg sem lepődünk, amikor télvíz idején hajók lepik el a Balatonlelle előtti vízterületet. Legutóbb a Mikulás Regatta alkalmával szállt vízre 22 egység, a Téli Vitorlás Versenysorozat második állomása pedig a szilveszteri megmérettetés lesz.

Vitorlások pöttyözik a Balatont az év utolsó napjánForrás: BL YachtClub & Apartments

A versenyek évről évre egyre népszerűbbek, és egyre több vitorlázó vesz részt rajtuk. Az időjárás- előrejelzés alapján már most tisztán látszik, hogy az idei évben meg tudják rendezni a Szilveszteri Regattát, ugyanis biztosan nem fog befagyni a tó december végéig.

A résztvevők amellett, hogy élvezhetik a vízi sportot, jótékonykodhatnak is. A BL YachtClub és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy Keszthelyen élő édesanyát és hátrányos helyzetű gyermekét szeretné támogatni - minden résztvevő nevezési díjából 1 000 Ft-ot utalnak el a családnak.

A verseny délelőtt 10 órakor indul, két futamban küzdenek majd egymással a versenyzők. A szervezők a nézőkre is gondolnak: rengeteg egyéb programmal készülnek azok számára, akik a partról követik az eseményeket, sőt bárki vízre szállhat, hisz Luszi, a Balaton első egész évben működő hajójárata óránként sétahajózásra indul.

A mozogni vágyóknak ott a BL műjégpályája, vagy akár a vízre épített látványszauna is.  

A mozogni vágyókat a BL műjégpályája várjaForrás: BL YachtClub & Apartments

A Téli Vitorlás Versenysorozat februárban folytatódik a Farsangi Regattával, majd márciusban jön a Tavaszi Regatta. Nem marad el a HidegenLégió téli vitorlás túrája sem, ami a Balaton téli oldalát hivatott testközelből bemutatni.

Ezen kívül számos gasztronómiai programmal is készülnek az új évben, január elején jön a Déli Téli Party, január 25-én Zamárdiban folytatódik a Balatoni KÖR GasztroPiknik sorozata, és február elején ismét GasztroFarsang Balatonlellén - tudtuk meg a BL YachtClub & Apartments szerkesztőségünkbe küldött közleményéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek