A Balaton megkoszorúzásával indult el az idei vitorlásszezon

Szombaton a Balaton hagyományos megkoszorúzásával, vitorlabontó ünnepséggel és a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) által megrendezett Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíj vitorlásversennyel indult a balatoni vitorlásszezon Balatonfüreden.

Fennállásának 90. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Vitorlás Szövetség, a szombati ünnepséggel egybekötött szezonnyitón pedig az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztések után további beruházások is szóba kerültek. A tervek szerint új kikötőhelyek, bicikliutak épülnek, és bővülnek a szálláslehetőségek is, hogy a pihenésre és sportolásra vágyók minél hasznosabban tölthessék el a szabadidejüket a Balaton közelében – olvasható a Magyar Vitorlás Szövetség közleményében.

Forrás: Kollmann András (MVSz)

Kikötő épül Füreden

A közleményben a vitorlássport tavaly elért sikereiről is írnak: a magyar vitorlázó élsportolók közül pl. Érdi Mária és Berecz Zsombor megszerezte a tokiói olimpiai kvótát, és jó esély van arra, hogy az idén további két magyar egység, a Laser Standard hajóosztályban Vadnai Benjamin vagy Vadnai Jonatán; a kétszemélyes 470-es osztályban pedig a Gyapjas testvérek is megszerezzék az olimpiai indulás jogát.

A versenysport mellett azonban a túravitorlázás népszerűsítésén is dolgoznak, ennek egyik állomása, hogy elindul a balatonfüredi kikötőépítés, a részben uniós forrásból finanszírozott balatonfüredi megállópont fejlesztése.

Forrás: balatonfured.hu

Mindeközben elindult a Vitorlázz Itthon! projekt is, amelynek keretében egy mobilapplikáció segítségével lehet majd felkeresni a Balaton rejtett szépségeit, egy kedvezménykártyával pedig az érintettek árengedményt kaphatnak a szállásokon és vendéglátóipari egységekben – teszik hozzá a sajtóközleményben.

Az első balatoni vitorlabontót 1935. június 9-én rendezték. Az ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, hiszen a vitorlás évad március végétől november közepéig tart.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek