Járt már a szegedi lézerközpontban? Most egy vezetett túrán körülnézhet benne!

A 2015-ös évet az UNESCO a Nemzetközi Fény Évének jelölte, 2018-ban pedig a szervezet a Fény Nemzetközi Napjának (Day of Light) dátumát is kitűzte, amely minden év május 16-a lett. Így a tavalyi évhez hasonlóan a másfél évvel ezelőtt működésbe állt szegedi ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure - Attosecond Light Pulse Source) lézeres kutatóintézet idén is megünnepli ezt a napot, még pedig egészen izgalmas programokkal. 

A szegedi ELI-ALPS épületkomplexuma a XX. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán a második, az Ipari kategóriában pedig az I. helyezettnek járó díjat kapta 2018-banForrás: Eli-Alps Kutatóközpont / Facebook

A hatalmas betonfalak közé telepített nagy teljesítményű lézereket rejtő épületben például csoportos körbevezetést tartanak a látogatóknak, akik a kora esti órákban kutatói és csillagászati előadásokat is meghallgathatnak a konferenciateremben. Az ELI divat névre keresztelt programban beöltözhetnek kutatónak, amit persze fotóval is dokumentálnak majd, de felhőtlen égbolt esetén a csillagászati távcsövet is kipróbálhatják.

A kiskorúaknak kézműves sarkot rendeznek be, ahol mécseseket készíthetnek, kőbolygókat festhetnek, és egy olyan interaktív kincskeresésen vehetnek részt, amelyen izgalmas csillagképekre lelhetnek. A Fény napját pedig mi mással koronázhatnák meg, ha nem az este nyolckor kezdődő, kutatóintézet előtti fényfestéssel.

Forrás: Eli-Alps Kutatóközpont / Facebook

A programok ingyenesek, de a vezetett épületlátogatás regisztrációhoz kötött. Fontos tudni, hogy a látogatói létszámot a kapacitások függvényében alakítják a szervezők, ezért a regisztráció után csak az általuk, írásban visszajelzett időpontban van lehetőség az épület bejárására. A jelentkezésről bővebben az intézmény oldalán olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek