Imádjuk Bécset és az olaszokat - Így guglizik a magyar

Nagy közös kutatást és prezentációt készített a Google, a Szállás.hu és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), ami természetesen azt mutatja, hogy digitalizáltak lettünk. Az összefoglaló szerint a 2018-as év adatai alapján egyre többet érdeklődnek a netezők turisztikai termékek és szolgáltatások iránt, ez 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Egyre többen teszik ezt mobilról, a kapcsolódó keresések 49 százaléka innen indult.

Az országok közt Olaszország, a városok közt Bécs a legkeresettebb a magyarok közt. Magyarországra pedig Németországból kerestek rá a legtöbbször turisztikai céllal.  

2016-ban a legtöbb utazós keresést augusztusban indították, de tavaly már a július volt a csúcs. A legnagyobbat a last minute ajánlatok emelkedtek e téren. A konkrét márkákhoz, termékekhez, szolgáltatókhoz kötődő keresések is nőttek, miközben az általánosságokra kevesebbet keresnek rá. A cégek hirdetései miatt tájékozottabbak az emberek, ezért is keresnek specifikáltabban.

Bécsre kerestünk rá a legtöbbet a városok közül 2018-ban.Forrás: Google.com

Visszatérve a keresésekre, az olaszok után Horvátország és Ausztria voltak a legtöbbet keresett úti célok. A legnagyobb ütemben a Görögországra és Szlovéniára irányuló keresések nőttek. A városoknál az említett Bécs után Barcelona és London következik, Barcelonára pedig 33 százalékkal többen kerestek rá, mint korábban. Belföldön Siófokra és Hajdúszoboszlóra is kiemelkedően sokan keresnek rá.

Külföldről a németek mellett a britek és olaszok érdeklődnek leginkább Magyarország iránt, de nagyon nő a kiváncsiság a spanyolok és franciák részéről is. A külföldiek leginkább a budapesti látnivalókra, a gyógyfürdőkre és aquaparkokra, valamint a városnéző utakra keresnek rá.

Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója elmondta, a szálláshelyek digitalizációja nem halad eléggé, főleg a kisebb helyek vannak elmaradva ebben. Mindössze a kicsik 8 százaléka használ szálláshelykezelő szoftvert.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek