Egymilliárdból újul meg a zalaegerszegi Hotel Balaton

Kínai befektetők vásárolták meg, és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont. Az 1 milliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el – írja a Turizmus.com. 

A belvárosban található szálloda 1981-ben nyitotta meg a kapuit, 2000-ben konferenciateremmel, 2004-ben pedig egy keleties hangulatú wellnessrészleggel bővült. A mindvégig magánkézben lévő komplexumot tulajdonló cégcsoport gondjai miatt a hotel 2010-ben egy bankhoz került, azóta zárva tart.

Forrás: Zalaegerszeg Turizmus

Egy kínai család 2017-ben vásárolta meg az épületet, amelyet őszre négycsillagos hotellé alakítanak át. A helyi polgármester a terület pénteki bejárásán arról is beszélt, hogy az 1 milliárd forintos, teljesen magántőkéből megvalósuló beruházásra nagy az igény Zalaegerszegen az épülő járműipari tesztpálya és más befektetések miatt is. A 64 szobás, Willis Hotel néven megnyíló szállodában a wellnessközpont mellett konferenciaterem is lesz. 

Az építtető cég az eredeti tervek készítőjével együtt gondolta újra az épületet, de az alaprajzhoz nem nyúltak hozzá. A zalaegerszegi hotel egykori erkélyeit beépítették, miközben teljes belső és külső korszerűsítést végeznek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek