Az új városligeti Nagyjátszótéren még fosszília-másolatokat is pakolnak a homokozóba

Megkezdődik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterének kivitelezése a Liget Budapest projekt keretében. A Nagyjátszótér a tervek szerint már idén ősszel használható lesz.

A Nagyjátszótér a park dél-keleti részén, a Dózsa György út - Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen épül fel, másfél méter magas, egyedi tervezésű kerítésén pedig öt bejárat lesz – írja az MTI.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit. Jó példa erre a nagy felületen kialakított homokos-vizes játszórész, amelyből fosszília-másolatok is előáshatók lesznek.

A tervezők a nagyobbakra is gondoltak, a Nagyjátszótér mellett kap helyet egy úgynevezett Terepjátszó mászósziklával, skateboard pályával, mászófallal, de rollerezésre, görkorcsolyázásra, kicsiknek motorozásra alkalmas tereket is kialakítanak. A terület félkörívben zárt és védett lesz, ahol a tér tagoltságát kihasználva helyezik el az egyes játékzónákat. Egy félreeső részen egy pumptrack pálya is helyet kap, itt gyakorolhatnak majd a BMX kerékpárosok.

A Nagyjátszótér központi eleme egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált, de okosjátékokkal is találkozhatnak majd a gyerekek: egyes csúszdák kiírják majd, mekkora sebességgel suhannak rajtuk, illetve a homokos rész egyik pontján ugrótávolságot is lehet majd mérni, a kijelző ekkor a pontos táv mellett a hasonló távot ugrani képes állatot is mutatja. Számos integrált játszóeszközt is telepítenek a parkrészre, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni.

A Nagyjátszótéren gyerekbarát, integrált illemhelyeket is kialakítanak, és pelenkázásra, szoptatásra alkalmas részeket is elkülönítenek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek