Évtizedek múltán megújul a turai Schossberger-kastély

Az 1886-ban az Ybl Miklós nevével fémjelzett építésziroda tervei alapján épült, az elmúlt évtizedekben teljesen leromlott, életveszélyessé vált turai Schossberger-kastély közel 4,5 milliárd forintból újul meg 2019 első negyedévére. A műemléki védelem alatt álló épület ma már megújult tetőszerkezettel és 21. századi megoldásokkal elvégzett utólagos talajvíz-szigeteléssel várja az év végét és a teljes külső és belső megújulást. A rekonstrukció érinti a szintén műemlékvédelmi státuszt élvező kastélyparkot is, amelybe már eddig is – az eredeti állapot mentén – több száz növényt telepítettek a szakértők. A két éve még az összeomlás szélén álló épület és a hozzá tartozó park jövő év első felében érheti el újra eredeti állapotát.

Forrás: Travelo

Pont két éve ősszel láttuk először élőben a kastélyt, addig csak képekről és persze az itt forgatott 2008-as Holdhercegnő című filmből ismertük. Tényleg szörnyű állapotban volt, mégis olyan érzést keltett bennünk, mintha csak aludna és arra várna, hogy végre valaki felébressze hosszú-hosszú álmából. Folyosói, oszlopai, csodálatos pálmaháza, a tornyok és balkonok gondos helyreállításért könyörögtek. Viszont akkor, ott a hatalmas üvegablakokon beáramló fényben mindenkiben megfogant a félelem, hogy egy felújítás után mennyi marad meg abból a öreg szépségből, ami a Schossberger-kastély azzá varázsolja, ami.

Forrás:

Erre a kérdésre 2019-ben úgy tűnik megkapjuk majd a választ, hiszen a felújítás elérte a 65 százalékos készültséget. Az összesen három elemből – a tetőszerkezet teljes rekonstrukciójából, az épület talajvíz-szigeteléséből, valamint a teljes külső- és belsőépítészeti felújításból – álló beruházás első két komponense a hetekben zárult le.

Forrás: Travelo

A hazánkban egyedülálló, klasszicista stílusban épült kastély tetőkialakítása egészen különleges: a szakembereket számos kihívás elé állította nem csak leromlott állapota, de tagoltsága és a 20 darab kémény kialakítása is. A szakemberek végül a tetőszerkezet teljes újjáépítése mellett döntöttek: födémig visszabontották a szerkezetet, majd egy koporsófödém telepítését követően – egy új tetőtéri épületszint kialakításával – húztak új tetőt az épület fölé, és az összedőlés határán álló kéményeket is teljesen, tégláról téglára építették újra. A teljes munkafolyamat a műemlékvédelmi szempontok szerint zajlott. Az épület jellegzetes, természetes palával fedett tetőszerkezete pont úgy néz ki, mint az átadását követő években. Az új tető fedőelemeit abból a palabányából hozatták ahonnan az 1800-as évek végén ideszállították az építőanyagot – áll a felújításról szóló közleményben.

Forrás: Travelo

Az első két fázis lezárásával a szakemberek már dolgoznak az épület eredeti külsejének visszaállításán és a belső terek kialakításán, valamint a díszítő elemek helyreállításán is. A projekt során 12 restaurátor-szakterület munkatársai dolgoznak a gipszstukkókon, falfreskókon vagy éppen fa épületelemeken. A belsőépítészeti munkák közül már lezárult az épület teljes vízvezeték-hálózatának kiépítése és az elektromos vezetékek telepítése. Jelenleg a belső terek végleges kialakítása és a restaurátori munkák zajlanak, amelyek mentén az épület jövő év elején visszanyeri korábbi pompáját. A kastély külső megjelenése is követi majd az 1800-as évek végi hangulatot, hiszen az eredetivel teljesen megegyező díszburkolat kerül majd az épületre a legapróbb részletekig kidolgozott díszítőelemekkel, stukkókkal.

Forrás: Travelo

A szakemberek a munkálatok során nem csak az épület és kastélypark legteljesebb műemlékvédelmi helyreállítását tartották szem előtt, de a komplexum modern funkciókkal történő megtöltésére is odafigyeltek. Így került az épületbe egy annak hangulatába és arculatába illeszkedő lift, valamint a legmodernebb gépészeti megoldások is. A turai Schossberger-kastély rekreációs funkciókkal gazdagodik, egy 19 vendégszobával rendelkező rendezvényközpontként üzemel majd, ahol akár esküvők és kulturális programok is szervezhetőek. A terveink szerint az épület és az egyedülálló kastélypark előre meghatározott „nyílt napokon", nyitva áll majd a látogatók előtt, hiszen egy hazánkban különleges építészeti kulturális műemlékről van szó, amelyet nem szabad elzárni az érdeklődők elől.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek