Múltidéző versengés mindenkinek a szentgotthárdi történelmi napokon

Történelmi napokat rendez augusztus 1. és 5. között Szentgotthárd városa az 1664. augusztus 1-jén vívott győztes csata emlékére.

A fesztivál, amely többek között történelmi felvonulással, látványos hadijátékkal és emlékfutással várja az érdeklődőket, idén új programokkal is bővül: a szervezők múltidéző ügyességi próbákra, versenyekre hívnak minden korosztályt. 

A gyerekek garantáltan imádni fogják a programokatForrás: Facebook

A várkertben apródiskola nyitja meg kapuit: augusztus 4-én hagyományőrzők készítik fel a hétpróba teljesítésére a diákokat. A legjobban teljesítő gyerekeket szombaton avatják apróddá, vasárnap pedig a legügyesebb családok részesülnek jutalomban. A játékos sportverseny érdekessége, hogy a feladatokat a 21. századi sporteszközök helyett régi szerszámok - patkó és ostor - használatával kell majd végrehajtani. Egy másik versenyen a történelmi napok legerősebb emberét választják majd ki.

Augusztus 3-án a kora esti órákban indul a történelmi-jelmezes felvonulás, amelyen hagyományőrző csoportok, korhű ruhába öltözött emberek vesznek majd részt. Késő este fáklyás őrjárat járja végig a város utcáit, a várkertben a Bagossy Brothers Company ad koncertet és bemutatják a Vazul vére című történelmi rockoperát.

A törökök felett aratott győztes csata emlékére augusztus 4-én futóversenyeket rendeznek: az 1664 méteres hobbifutam a történelmi dátumot idézi, míg a 9 kilométeres főfutam versenyzői a szentgotthárdi csata emlékére, az ausztriai Mogersdorfban emelt kőkereszt mellett haladnak el.

A várudvarban katonai toborzó programokkal, tüzérségi és lovasíjász-, valamint török fegyver- és ruházati bemutatóval várják a látogatókat. A vendégek betérhetnek az oszmán főtiszti sátorba, a katonai táborokban pedig figyelemmel kísérhetik, ahogy az esti csatára készülnek a hagyományőrzők. A várkerti ütközetben a szombathelyi Hunyadi Mátyás Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport, valamint a tatai Gölbasi Vitézei Egyesület és a szentgotthárdi Őr-Nyék Hagyományőrző és Harcművészeti Alapítvány csapatai vívnak meg egymással.

Vasárnap történelmi íjászversennyel, fúvószenekari találkozóval, a népi játszópark programjaival és a gólyalábasok felvonulásával folyatódik a fesztivál. A várkertben a Szamóca Bábszínház tart előadást, a programok Zoltán Erika jubileumi koncertjével fejeződnek be.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek