Étterem nyílik a majki remeteség cellái mellett

Ahogy már korábban is írtunk róla, látogatóközpontot építenek a majki kamalduli remeteségben, ahol egykor a némasági fogadalmat tett szerzetesek éltek. A cellaházakat, kápolnát és angolkertet is tartalmazó műemlékegyüttes fejlesztésén már javában dolgoznak. Most azonban elkezdődött a fejlesztés következő üteme, amely szerint egy étterem is helyet kap a remeteség területén.

Az Oroszlány-Majkpusztán található műemlékegyüttesben 17 cellaház, egy egykori jégverem, egy templomtorony, egy grotta kápolna és egy kripta található, amelyeket kivétel nélkül felújítanak, és restaurálják a cellaházak közti kerítésekkel együtt. Az épületek legnagyobb része a rekonstrukció után látogatható lesz – olvasható a Magyar Építők oldalán.

Forrás: Majk.hu

De létrehoznak egy 686 négyzetméteres fogadóépületet is, melyben helyet kap majd információs pont, jegypénztár, ajándékbolt, étterem és kávézó is. Felépül továbbá egy 200 négyzetméteres kiszolgáló épület. A létesítmények fűtését megújuló energiával oldják meg. A kertépítési munkák keretében helyreállítják a több mint 8 ezer négyzetméteres barokk kertet, a 15 ezer négyzetméteres angol kert egy részét, a cellaházak kertjeit, az előudvart, valamint a remeteség és a Majki-tó közti területet.

Egyre népszerűbb a kolostor-turizmus

Amióta ugyanis filmek és könyvek hatására is divatos lett kivonulni a jelenből, hogy megkeressük önmagunkat valahol a világ túlsó felén, azóta a Google keresőmotorjának találatai szerint, egyre többeket érdekelnek a távoli, eldugott helyek. Korábban már itt a Travelón is összegyűjtöttük a legnépszerűbb úti célokat, amelyeket sokan egy 21. századi zarándoklatként keresnek fel, sőt, túracipőben bejárható szakrális helyekről is írtunk már. Ha azonban most arra kíváncsi, mégis mit lehet csodálni és egyáltalán csinálni a hazai kolostorainkban, akkor kattintson ide, ahol a legszebb és legizgalmasabb felfedezéseket ígérő, egykor vagy mostanság is szerzetesek által lakott helyeket gyűjtöttük össze.

Tavaly egyébként kolléganőnk kibérelte a majki remeteség egyik celláját, akkor az egész kolostorban ő volt az egyetlen vendég. Arról, hogy hogyan töltötte azt a téli, magányos éjszakát, itt olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek