Akadálymentesített előadásokkal is készül a Szarvasi Vízi Színház

Június 15-én ismét megnyitja kapuit Szarvas egyik legnépszerűbb nyári programhelyszíne az ezer férőhelyes Szarvasi Vízi Színház. Az idei nyári évad a Leszállás Párizsban című vígjátékkal kezdődik, de a látogatók többek között olyan előadásokra is számíthatnak, mint a My Fair Lady, a Janika, A miniszter félrelép vagy a Bob herceg - írja az MTI.

A szabadtéri színpadon lesz operett, táncjáték, próza, musical, koncert, mese és cirkuszművészet, a programok közel fele pedig ingyenesen látogatható. A Vers a víz fölött és Dal a víz fölött elnevezésű sorozat idén kiegészül a Talkshowa víz fölött- Mellettem az utódom elnevezésű estekkel. Utóbbiban híres művészek és nyomdokaikba lépő gyermekeik lesznek a beszélgetőpartnerek, mások mellett Oberfrank Pál és táncművész-koreográfus lánya, Réka; Kovács Frigyes és végzős színművész szakos fia, Tamás; vagy Straub Dezső és fia, a színész-rendező Péter.

Forrás: Szarvasi Vízi Színház /Facebook

Újdonság a Zene a víz fölött programsorozat, amelyben kamarazenekarok közismert dallamokat játszanak a publikumnak. A belépés ezekre az alkalmakra díjtalan. A Szarvasiak a víz fölött elnevezésű sorozatnak híres szarvasiak vagy a holt-körös-parti kisvárosból elszármazottak, mások mellett Hartay Csaba író-költő, Kovács Krisztina, a Babilon Tánc Sport Egyesület művészeti vezetője vagy Ágoston Béla zenész lesznek a vendégei.

Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművészek rendezésében idén is megszervezik a Korlátok nélkül elnevezésű esélyegyenlőségi estet, amelyen látás- és hallássérültek pályázatra írt verseiből és novelláiból válogatnak a fellépő művészek. Emellett lesznek akadálymentesített előadások is, így egy My Fair Lady-produkción és egy verses esten jelnyelvi tolmács is jelen lesz.

Forrás: Szarvasi Vízi Színház /Facebook

A programsorozatban idén is részt vesz a Fővárosi Nagycirkusz, július 31-én például Fekete Péter rendezésében a Megtanulom, megőrzöm, továbbadom című produkciót mutatják be, amely a cirkuszi dinasztiák életébe, a számok közötti beszélgetésekben pedig az artisták egyszerre szenvedélyes és fegyelmezett világába nyújt betekintést.

Idén sem marad el a szlovák nemzetiségi kultúrát is képviselő szarvasi színház, a Cervinus Teátrum által szervezett összművészeti fesztivál. Július 11. és 25. között saját korábbi és jelenleg is futó előadásaikat, többek között a Lili bárónőt, a Hotel Mentholt, az Ármány és szerelmet, a Csodaszarvast adják elő, valamint musicalgálával, kabaréesttel és néptáncgálával várják a nézőket. A Szarvasi Vízi Színház programsorozata augusztus 19-én a VII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál díjátadó gálájával zárul. A részletes programról bővebben a színház weboldalán olvashat.

Szarvasi Vízi Színház
Szarvas, Petőfi Sándor u. 7-9.
Jegyárak: (előadásoktól is függően) 1200 forinttól 7000 forintig
Jegyek online is válthatók a Viziszinhaz.hu-n.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek