Egy mobilalkalmazással Észtországban érezheti magát Budapest utcáin

Száz éve kiáltották ki Észtország függetlenségét, amelyet hazánkban több hétig tartó programsorozattal ünnepelnek. Az Észt hét Budapesten március 19-én egy utcaművészeti projekttel kezdődik, Szegeden április 4-től, Debrecenben pedig április 5-től várják a közönséget észt filmekkel és kiállításokkal. Mutatjuk, mire számítson az, aki az észtekkel együtt ünnepelne.

Digitálisan hekkelt budapesti házfalakra

Az észt centenáriumi év kiemelt programja a (R)estart Reality. Március 19-én ugyanis újra hazánkba látogat Edward von Lõngus, az észt street art legnépszerűbb képviselője, hogy mozgóképes formában a budapesti házfalakon keltse életre a 20. század elején élt észt emberek archív fotóit. Az Élesztőházban nemcsak a programot és az ehhez kapcsolódó mobilalkalmazást mutatják be a szervezők, de azt is elárulják, merre induljon el a városban az, aki ezeket a különleges észt képeket szeretné felkutatni, és részt venne a nyomkereső játékban.

Forrás: Stina Kase Photography

Észt filmekre, színházra és koncertekre

Március 20-án a Soviet hippies című filmet láthatja a közönség a CEU-n a Visual Studies Platform programmal közös rendezvényen. A dokumentumfilm azt az időszakot mutatja be, amikor a '70-es évek észt-orosz pszichedelikus undergroundjában a kelet-európai hippimozgalmak létrehozták saját rendszerüket a Szovjetunió szigorú rezsimje ellenében. A vetítést követően vendégül látják a film rendezőjét, Terje Toomistut és producerét, Juliane Fürstöt. Szintén március 20-án a Kadri Voorand & Mihkel Mälgand duó improvizációkban és ambient elektronikus effektekben gazdag saját kompozíciókkal várja a közönséget az Opus Jazz Clubban. Az ezerarcú fiatal észt énekes, zongorista és zeneszerző ezúttal Észtország egyik legaktívabb bőgős-basszusgitárosával lép színpadra.

Március 22-én egy férfi és nő találkozási kísérletét láthatják az érdeklődők. A férfi észt, a nő magyar, közös gyökerük a posztszovjet időszak, beszélt nyelvük pedig inkább a film, mint a tört angol. A Trafóban látható Just filming című előadást két színész, Láng Annamária és az észt Juhan Ulfsak közösen hozta létre a legendás finn rendezővel, Kristian Smedsszel. Az előadás után Jászay Tamás kritikus beszélget Kristian Smeds rendezővel, március 23-án pedig közönségtalálkozót tartanak a Trafó klubban.

Kadri Voorand dzsessz zeneszerzőForrás: Stina Kase Photography

Március 23 és 25. között újra az észt filmeké a főszerep a Művész moziban. Az észt kultuszregény, az Ördöngös idők filmes feldolgozása, apa és fia vetélkedése a szép pszichológusnő kegyeiért a festői észt tengerparton, emberi sorsok egy gyorsétteremben, megrögzött szerencsétlenkedők boldogságkeresése és az elmaradhatatlan észt animáció. Lehetséges a Pestis eszén túljárni? Beveszi-e az Arvo Pärtre emlékeztető szórakozott Zeneszerző az extasy tablettát? Mi szükséges ahhoz, hogy az ember 40 fölött rátaláljon a szerelemre? Megtörheti-e a kóros anya-fia függőségi viszonyt a szexi mosógépszerelő, aki történetesen egy farkas? És mihez kezdjünk, ha az apánk rástartol a nőre, akit kinéztünk magunknak? Többek között ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat az Észt hét filmjei. 

Szovjet hippik című filmet a CEU egyik termében vetítikForrás: Esztorszag.hu

Fél óránként egy felolvasott észt novellára

Március 27-én már az észt irodalomé a főszerep. Viivi Luik új, Árnyékszínház című kötetében múlt és jelen, gyerek- és felnőtt kor, a szovjet rendszer balti országai és Róma között utazhatunk, miközben az identitás, a nyelv és a művészet bonyulult kapcsolatáról olvashatunk. Paavo Matsin Gogoldiszkó című regénye már egy alternatív valóságban játszódik, ahol a cári Oroszország nemrég győzelmet aratott a NATO fölött, visszafoglalta a balti államokat, az észtek legtöbbjét pedig deportálta. Mindeközben Viljandiban váratlanul fölbukkan az orosz irodalom klasszikusa, Gogol, a kisváros megszokott világa pedig egy csapásra felbolydul. Akinek mindez nem lenne elég, azt március 21-én az Irodalom éjszakája észt helyszínére várják, ahol Mart Kivastik novelláját Schneider Zoltán olvassa fel félóránként. Az Észt hét ideje alatt Marge Monko egyéni tárlata is megnézhető a Molnár Ani Galériában, a FUGÁ-ban pedig A fa az észt építészetben című tárlat látogatható március 25-ig. Az Észt hét programjairól részletesebben itt olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek