Újlipócia lakói szombaton ismét a Pozsonyi úton piknikeznek

Idén újra büszkén sétálgathatnak a Pozsonyi útra és környékére kitelepült standok és színpadok között Újlipócia lakói. Szombaton rendezik meg a Pozsonyi Piknik kulturális fesztivált, ahol többek között színházi, zenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat.

Fotó: Gyöngy Katalin / Travelo

A kulturális pikniket 10 és 21 óra között a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István park között tartják, amelyre idén is tematikus utcákkal várják a látogatókat. Annyi újítással az elmúlt évekhez képest, hogy az idén ezek az utcák a színházak esetében parkká bővülnek, így még több budapesti és vidéki társulattal, művésszel találkozhatnak az érdeklődők a Szent István park keleti oldalán, a Balzac utca torkolatánál. A társulatok pavilonjainál külön programokkal is várják az érdeklődőket.

Újdonság az idei Pozsonyi Pikniken a Képzőművészek utcája is, benne a Piknik galériával, ahol a már kész kortárs művek kiállítása mellett az érdeklődők élőben követhetik neves festők munkáját. A résztvevők között van Kőszeghy Flóra, Czanik Mátyás, Menetmen és Weiler Péter. A Pikniken készült képekre licitálni lehet, a bevétel a Bátor Tábor Alapítvány és a Pozsonyi Piknik Egyesület munkáját segíti.

Hangulatkép 2013-bólFotó: Gyöngy Katalin / Travelo

A további tematikus utcák között van a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, a Gasztro utca és a civil- és média sor. A Gyerekpiknik programjairól az idén a Hatszín Teátrum gondoskodik az Újpesti rakparton, a Szent István park és a Radnóti Miklós utca között megtalálható színpadán.

A felnőttek számára programokat kínáló két színpad fellépői között van a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással és Presser Gáborral, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő. Szombathelyről érkezik Jordán Tamás, először lép fel a Piknik színpadán a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Dumaszínház és a Rippel fivérek.

A Pikniken kiállítók mintegy 70 százaléka Újlipótvároshoz és környékéhez kötődik. A több tízezer látogatót vonzó civil kulturális fesztivál rendezője a Pozsonyi Piknik Egyesület, amelynek kizárólag magánszemélyek a tagjai. A szombati programról bővebben az esemény Facebook-oldalán olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek