Idén újra alternatív balatoni séták a Hosszúlépéssel

Idén újra alternatív balatoni séták a Hosszúlépéssel

 

A Hosszúlépés csapatának balatoni túráit már tavaly is jó szívvel ajánlottuk. Mint honlapjukról megtudtuk, idén júniustól nyolc balatoni helyszínen mutatják meg újra, milyen is a tó körüli települések rejtett arca. Velük sötétedés után nézhetünk szét a több mint ezer éves tihanyi apátság falai között, napközben pedig Tihany legendáit hallgathatjuk egy lokálpatrióta történetein keresztül. Mindszentkállán kiderül, hogy az életstílussá lett Káli-medence milyen titkokat rejt, Keszthelyen pedig azt, hogy kik a hely leghíresebb szülöttei.

A Festetics-könyvtár felett észrevétlen telt el a 20. század: semmi sem változott itt már bő száz éveFotó: Andrási Zsolt / Flickr.com

Egy másik keszthelyi sétán fehér kesztyűt húznak a látogatók, és a Festetics-kastély könyvtárának könyvritkaságai között böngészhetnek a záróra után. Az egykor zárt aligai pártüdülőben megnézhetik, hol pihent Kádár és Castro, Hévízen pedig megtudhatják, mi inspirálta Móricz Zsigmondot.

Jelentkezés és további leírások a Hosszúlépés honlapján. Kalandra fel!

Újabb cikkünk ebben a témában:

Az év legrövidebb éjszakáján irány a Balaton északi partja
Fáklyás várlátogatás vagy holdfénytúra lenne inkább kedvére?

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek