A legendásan páratlan papucsokból nyílik kiállítás Szegeden

A szegedi Móra Ferenc Múzeum tárlatán kiderül, miért voltak ezek a lábbelik páratlanok, hogyan hordták őket, és egyáltalán milyen szokások kapcsolódtak hozzájuk.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum

Az április 21-én, pénteken 17 órakor megnyitó kiállítás azért kapta a „Páratlanok" nevet, mert egykor a szegedi papucsok páratlannak készültek: a menyecskék mindig két ugyanolyan papucsot vásároltak meg, és csak hordás közben derült ki, melyikből lesz a bal lábas, és melyikből a jobb lábas papucs. A tárlaton emellett azonban, a szervezők ígérete szerint, még számtalan érdekesség és szakmai titok kiderül majd a papucsok kapcsán.

De nemcsak a papucskészítés módját, árusítását és történetét mutatja be a kiállítás, hanem egy komplett papucskészítő műhelybe is benézhetnek a látogatók. De láthatók lesznek papuccsal kapcsolatos képzőművészeti alkotások, irodalmi művek, és több, papucshoz kapcsolódó történelmi eseményt is megismerhetünk. A látogató hölgyek még akár népviseletbe is öltözhetnek és kipróbálhatják, milyen lehetett papucsban járni-kelni Szeged városában több mint száz évvel ezelőtt.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek