Zenélő aszfaltrészt kap a 67-es főút

Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő bitumen kottára, a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.

Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az út 60 milliárd forintból, európai uniós és magyar források felhasználásával épül. A felújítás során 12 csomópont, Mernyeszentmiklós és Somogybabod település között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út, illetve a gyorsúttal párhuzamosan a lassújármű és kerékpáros forgalom számára burkolt szervizút épül. A mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére pedig földutakat hoznak létre - írja az MTI.

A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. A kivitelezés során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármely más útszakaszon, azonban a felületet egy gyémántvágóval bemetszik keresztirányban. A hang magassága a barázdák mélységétől és egymáshoz viszonyított távolságától függ. Voltaképpen az aszfaltba vésett mélyedések képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő "bitumen kottára", a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.

A formabontó aszfaltrész a tervek szerint 2019-re készül el. A fejlesztést követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Kaposvártól az M7-es autópályáig.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek