Gladiátorokkal telik meg a park, ahol az ókorba kirándulhatunk

A császár ünnepélyes fogadása, korhű felvonulás és gladiátorjátékok - így elevenítik fel a római Flora istennő tavaszünnepét Gorsiumban április 29-én és 30-án.

Flora templomának felszentelésének ünnepe a tavasz köszöntése volt az antik Rómában, ebből az alkalomból mindkét napon számos programmal és két különleges előadással készülnek a Gorsium ókori színházterében is.

Fotó: Gorsium.org

 Lehet majd látni ünnepélyes császári bevonulást, a látogatók részt vehetnek ókori témájú játékokon és foglalkozásokon, de a szervezők gladiátor és legiós katonák bemutatójával, római kori esküvői szertartással és mediterrán konyhával is készülnek. Mindeközben a vásározók ókori kézműves portékáikat, méztermékeiket és virágaikat kínálgatják standjaikon, az ókori kézművesség fortélyait pedig a látogatók is kipróbálhatják.

A családi programok közben pedig érdemes végigjárni a régészeti parkot, amelyben az 1958 óta folyó ásatás során erődfalakat és kapukat, oszlopsorral díszített utcákat, fórumot, templomokat és középületeket, a tartománygyűlés csarnokait és számos szentélyt tártak fel. Ezekből a leletekből idén egy állandó kiállítást is nyitottak.

A színház hátterét is adó új erődfal a hozzá kapcsolódó tornyokkal kilátóként is szolgál, ennek tetején végigsétálva akár madártávlatból is felfedezhető Alsó-Pannónia provincia tartománygyűlésének egykori székhelye. Ugyanakkor a régészeti parkban márciusban nyílt a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállítást is érdemes megnézni, amely a Vezúv kitörése miatt 79-ben eltűnt, egykor virágzó város katasztrófáját mutatja be.

Fotó: Gorsium.org

 De hogy pontosan mit ünnepeltek a rómaiak Floralián, vagyis Flora istennő tavaszünnepén, arról ide kattintva olvashatnak.

Gorsium Régészeti Park És Szabadtéri Múzeum
Megközelítés: az M7-es autópályájáról a szabadbattyáni lejárónál (cím: Székesfehérvár, Fő utca 6.)
Nyitva tartás: hétfő kivételével minden nap 10-től 16 óráig
Belépő: felnőtt: 1500 Ft, diák és nyugdíjas: 750 Ft
Programokról bővebben a weboldalon
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek