Hőlégballon-fiesztát tartanak Hajdúböszörményben

Első alkalommal rendeznek Hajdúböszörményben hőlégballon-fiesztát augusztus 19. és 21. között, ahova külföldről is várnak résztvevőket.

Czeglédi János, a Böszörményi Ballon Club Egyesület elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 12 klubtag közül tízen jelezték vissza részvételüket a háromnapos rendezvényre, amelyre a helyieken kívül Erdélyből, Szerbiából és Lengyelországból is érkeznek csapatok - írja az MTI.

Fotó: AngMoKio / Wikipedia

 A repülések az egyik legelőről indulnak, de a város főterén is lesz 2 hőlégballon, amelyeket az érdeklődők megszemlélhetnek, a különleges sportággal, a ballonok összeállításával és működésével pedig közelről is megismerkedhetnek. A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap 975 ezer forinttal, míg a város önkormányzata 250 ezer forinttal támogatta.

2009-ben már rendeztek a városban hőlégballon-versenyt, majd 2011-ben alakították meg az egyesületet. Az említett pályázati források mellett sikerült helyi vállalkozókkal is támogatói szerződést aláírniuk, így minden adott az I. Böszörményi Ballon Fieszta megrendezéséhez.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek