24 órás programmal várja látogatóit a POSZT

A Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt a Zsolnay Kulturális Negyedben - napi 24 órán át - zajló POSZT Fesztivál több mint száz színházi, könnyűzenei, művészeti programmal várja közönséget június 9. és 18. között.

A POSZT Fesztiválra jegyet, illetve bérletet váltók a negyed játszóhelyein megnézhetik a Beugró társulat improvizációs játékát, a Jurányi Ház szókimondónak ígérkező előadását az öregedésről, a Budapesti Operettszínház Virágot Algernonnak feldolgozását, a FÜGE és az Orlai Produkció közös - Egyasszony című - produkcióját.

 Műsorra kerül a Katona József Színház Portugál című darabja, valamint a pécsi Janus Egyetemi Színház Hamlet előadása. Felolvasó-színházi előadást tart Térey János, Závada Pál és Darvasi László. A közönség szórakoztatásáról Hobo, a Magna Cum Laude, az újra összeálló Kaukázus, a Magashegyi Underground, valamint Duende Akusztik, illetve a spanyol Che Sudaka és az ausztriai DelaDap nevű formáció gondoskodik.

A Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai és állandó látnivalói 10 és 18 óra között a POSZT Fesztivál ideje alatt is nyitva állnak látogatók előtt; kilencnapos POSZT-bérlet vásárlásával megtekinthető a negyed összes tárlata. A Zsolnay Kulturális Negyed szabadtéri területei szabadon látogathatók, kivéve a Pirogránit udvart, ahol a fesztiválszínpadot állítanak fel.

 

Több ingyenes program is lesz, ilyen a június 12-i szakmai beszélgetés a Liliomfi darabrólFotó: Poszt.hu

Ugyancsak díjmentesen látogathatóak a Ginkgo térre települő képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi és gyermekprogramok, ifjúsági, utcaszínházi és cirkuszi előadások, koncertek, a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek közvetítései, és a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok. A Pécsi Országos Színházi Találkozó idén új struktúrával, a versenyprogram mellett a POSZT bemutatja és a POSZT Fesztivál elnevezésű programmal jelentkezik.

A versenyprogramban 16 produkció szerepel, az előadásokat az idei évben Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta. Az idei versenyprogramban hat nagyszínházi és tíz kamaraszínházi produkció szerepel, amelyek a Pécsi Nemzeti Színházban és a Pécs i Harmadik Színházban láthatók. A találkozón belül megrendezett "POSZT bemutatja" elnevezésű program 9 produkcióval a Kodály Központban várja a közönséget.

A fesztivál programjairól, helyszíneiről és jegyárairól bővebben itt olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek