Megújult az óriásfreskó Szombathely belvárosában

Megújult az óriásfreskó, amelyet még 2000-ben a millennium évében készített Navratil Ferenc grafikusművész irányításával egy hétfőnyi, művészekből és ipari alpinistákból álló csapat.

Fotó: Szombathely.hu

A több mint ezer négyzetméteres freskó Szombathely kétezer éves történelmének mozzanatait örökíti meg, a rómaiaktól a középkori polgárosodáson át, egészen napjainkig. A festményt és a szöveget képviselői keretből újították fel. A felújított alkotást dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a Belváros önkormányzati képviselője sajtótájékoztató keretében adta át a közönségnek. Az eseményen jelen volt a felújítást szervező Szombathelyi Szépítő Egyesület vezetője, a munkálatokban résztvevő cégek, iskolák képviselői valamint az alkotás tervezője és kivitelezője is - olvasható a település weboldalán.

A nem mindennapi alkotás a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tűzfalán áll, amely az úgynevezett könyvudvar felől nézhető meg.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek