Megújult a visegrádi hajóállomás

75 millió forintból a Mahart Passnave korszerűsítette az állomás épületét, de megújultak a kikötők és a környező terület is.

Az állomás csütörtökön átadásán Spányik Gábor, a Mahart Passnave ügyvezetője elmondta: a visegrádi hajóállomásnak régióközpont szerepet szánnak, ismét használják majd a szobi és zebegényi kikötőt is. Hozzátette: a következő évtől módosul a menetrend, gyorsjáratú hajók indulnak a hét majdnem minden napján a fővárosból Visegrádra.

"A Budapest és Esztergom közötti út hat óráról háromra rövidül azáltal, hogy a fővárosból gyorsjáratú hajó juttatja el az utasokat Visegrádra, akik innen hagyományos turistahajóval folytathatják az útjukat" - tette hozzá. Az állomás korszerűsítése keretében akadálymentesítés mellett megújultak a kiszolgáló létesítmények, pihenőhelyet alakítottak ki a munkatársaknak, és P+R parkoló is létesült. Megújult az állomás három kikötője, jövőre pedig egy negyediket is kialakítanak - írja az MTI.

Félegyházi András, Visegrád független polgármestere felidézte: a város nagy várakozással fogadta, hogy az állam többségi tulajdonos lett a társaságban, és örömmel látták, hogy a Mahart fejleszt, aminek az eredményei már érzékelhetők. Elmondta, Visegrád és a Dunakanyar idegenforgalma össze van kötve a Dunával, ezért "stratégiai partnerei vagyunk egymásnak, nem tudunk egymás nélkül működni, és ez az együttműködés jól funkcionált az elmúlt években".

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek