Elbúcsúzott a Balaton a legendás piros vízibuszától

De ez a vízibusz nem a Balatonon fog ringani, hanem majd a Dráván turistákat szállítva. Helyette azonban felújították a Siófok katamaránt, amely március 26-án indul első balatoni útjára.

A magas vízállás miatt az utóbbi napokban a szél több helyen is kifújta a Balaton vizét a medréből, ezért ki kellett nyitni a siófoki zsilipet. Most, hogy már hajózhatóvá vált a Sió csatorna, a Balatoni Hajózás Zrt. is elbúcsúzhatott az Akali nevű, 90 személyes vízibuszától, melyet a barcsi önkormányzat vásárolt meg turisztikai célokra.

 

Az 1959-ben épült, 26,5 méter hosszú Akali vízibusz – eredeti nevén Megyer – több mint 50 évet szolgált a Balatonon, nagyrészt menetrendi hajóként közlekedveFotó: Balatoni Hajózási Zrt.

Az utóbbi években jellegzetes piros színéről messziről felismerték az utasok az AKALIT, amely 2013-tól kifejezetten kerékpáros járatként szolgált a Balaton nyugati medencéjében a Balatongyörök-Balatonmária-Szigliget útvonalon, majd 2015-től már Badacsonyig.

A BAHART munkatársai február 15-én délután zsilipelték át a Sió csatornába az 57 éves AKALI vízibuszt, és indították útjára a Drávára, ahol már az idei szezonban a Duna-Dráva Nemzeti Park területén szolgálhatja az utazóközönséget.

 

Átzsilipelik az Akalit a Sió-csatornábaFotó: Balatoni Hajózási Zrt.

A BAHART közleményében arról ír, hogy az idei szezonban fokozatosan korszerűsíti és bővíti hajóflottáját, a 170. hajózási szezont pedig a megújult, 500 személyes Siófok katamaránnal nyitotta meg hétfőn. A közönség a hajót az ünnepélyes átadón – március 26-án – láthatja először.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek