Egész napos vonatozással ünneplik a gemenci kisvasút 100. szülinapját

2015. szeptember 12-én, 10 órától kezdődik az ünneplés a Gemenc Zrt. pörbölyi Ökoturisztika Központjában. Ugyanekkor lesz a Kisvasutak napja is.

A ma már főleg turisztikai célokat szolgáló, Magyarország egyetlen ártéri erdei vasútja abban az értelemben is kuriózum, hogy erdőgazdálkodási feladatokat is ellát, hiszen még faanyagszállításra is használják.

A centenárium alkalmából a Magyar Turizmus Zrt. – az erdőgazdasággal közösen –, a Gemenc Zrt. Ökoturisztika Központjában, Pörbölyön rendezi meg a Kisvasutak Napja országos eseményt, szerepel a Gemenc Zrt. közleményében.

Fotó: Gemenc Zrt.

 Lesz néptáncelőadás, citerazenével egybekötött vonatozás, és fellép a Bajai Fiatalok Színháza is. Aki megunta a vonatozást, kézműves foglalkozásokon vehet részt, kipróbálhatja, milyen a langallósütés, és azt is, hogy milyen az igazi kézihajtányozás. A lassi megállóban halászati eszközök bemutatója, hálókészítés, keszegsütés, segway-túra, íjászat és bábkészítés lesz a program.

A vonatok Pörböly – Lassi – Gemenc-Dunapart állomások között rendkívüli, sűrített menetrend szerint közlekednek ezen a napon.

Mattanovics Károly a Kalocsai Érseki Uradalom erdőmestere javasolta még 1914-ben, hogy a nehéz útviszonyok miatt lóvontatású erdei vasutat kellene építeni a Gemenci erdőbe. Év végére készen állt a közel két és fél kilométeres pálya, így 1915-ben elindulhatott az erdészeti feladatokat ellátó vasútüzem. Több kisebb-nagyobb vasútvonal-építés után a Gemenci Erdei Vasút jelenlegi pályaszakaszának első vonala 1957-ben készült el, majd 1966-ra összeépítették a különböző szakaszokat. Így jött létre a jelenlegi fővonal jelentős része.

Az erdei kisvasút nyomvonala közel 30 kilométer hosszúságban jellemzően a Duna holtágai mellett kanyarog, miközben látványos erdőrészleteket, réteket, vadföldeket érint. Menetrend szerinti megállóhelyei közelében tanösvények, kirándulóerdők, tájjellegű múzeumok, pihenő- és játszóparkok szolgálják a kényelmet és a kirándulást. A kisvonatos természetjárás kiegészíthető sétahajózással, lovasfogatozással, kenutúrával, kerékpározással, gyalogtúrával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek