Alapozás az állatkertben, buli a sörgyárban!

Amennyire lehetett, kimaxolták a nyarat, de az iskolakezdési őrület miatt most már muszáj a városban maradniuk? Szomorkodás helyett inkább próbálják meg a legtöbbet kihozni a nyár utolsó hétvégéjéből! Budapesti programajánlónk haspókoknak, állatbarátoknak és mindenkinek, aki nem szeretne a négy fal között maradni!

Attól még, hogy vége a nyaralásnak, ne hagyja veszni a jó időt! Az alábbi szabadtéri programok garantáltan megkoronázzák majd a hétvégéjét, csak győzze végigjárni őket.

 

III. Junibor Borünnep

Az utóbbi években a Bazilika előtti tér Pest egyik legmenőbb közösségi pontjává vált, ahol tuti, hogy a nap bármelyik szakában összefuthatunk egy ismerőssel. Augusztus utolsó hétvégéjén pedig erre még nagyobb az esély, ekkor rendezik meg ugyanis a III. Junibor Borünnepet. A Fiatal Borászok Egyesülete a DiVinoval karöltve indította útjára a fesztivált, ahol hazánk 10 borvidékének 40 alatti borászait és az ő legjobb boraikat ismerhetjük meg

Ilyen volt a tavalyi Junibor Fotó: Facebook / JuniborForrás: Travelo

 30 borász több mint százféle borral költözik ki négy napra a Szent István térre, hogy igazi fesztiválhangulatot varázsoljon a nyár végére. A borkóstolók és a kajáspultoknál való dőzsölés után pedig lefogadjuk, hogy a szomorkás őszi hangulatnak nyoma sem lesz már a hétvégén. Kattintson ide, ha kíváncsi a további részletekre is!

 

DreherFeszt

DreherFeszt 2014 Fotó: Facebook / DreherForrás: Travelo

 Fogadjunk, hogy sohasem bulizott még sörgyárban! Ha inkább a sörözés híve, a Junibor helyett szombaton megcélozhatja a Dreher gyárat is, ahol délután kettőtől hajnalig táncolhat a Magashegyi Underground, a PASO és még jó pár menő magyar banda koncertjeire. A 160 éves sörgyár udvara igazi bulinegyeddé alakul át, ahol mobil romkocsmákban kóstolhatjuk végig a mesterek külön erre a napra főzött sörkülönlegességeit. Az 1500 forintos belépőben benne van háromszor két deci sörkóstoló, egy korsó sör ára pedig egységesen 400 forint lesz a fesztivál alatt. A programról itt olvashat tovább.

 

Sóletfesztivál

Hozzanak össze egy spontán hétvégi gasztrotúrát az ismerősökkel és az italfesztek után nézzenek be vasárnap a hétker szívébe, a Kazinczy utcába is, ahol a babból és gersliből készülő közkedvelt zsidó kaja, a sólet legkülönbözőbb variációit kóstolhatják meg! A fesztivál felér egy mini világ körüli úttal, ahol Jementől Lengyelországig elleshetjük a legtutibb sóletrecepteket, amiket aztán hideg téli estéken bármikor előkaphatunk és beadhatjuk a családnak, hogy a saját fejünkből pattant ki a gondolat. Ha igazán emlékezetes ebédre vágynak és a street food hangulatot is kedvelik, mindenképp ugorjanak ki a Sóletfesztiválra vasárnap reggel tíz és este kilenc között, ahol akár még a főzőversenybe is becsatlakozhatnak! Az eseményt ide kattintva találják a Facebookon.

 

Piacok napja

Az ősz kezdete minden évben a nagy elhatározások időszaka. Aki szeret főzni és odafigyel arra, hogy milyen hozzávalókat használ fel, az egy idő után óhatatlanul rájön, hogy mennyivel jobban jár, ha hetente egyszer ráveszi magát a koránkelésre és inkább a piacon vásárol. Szerintünk egy alkalom is elég arra, hogy totálisan magával ragadja a piac fantasztikus hangulata. Ha azonban ön is azok közé tartozik, akik szeretnek biztosra menni, mielőtt még két órával korábbra állítanák az ébresztőt, sétáljanak ki vasárnap 11-től az Erzsébet térre, a Piacok napjára! Lesznek itt termelői-, design- és bolhapiacos standok is, melyek közt lófrálva az egész család átadhatja magát a piacozós hangulatnak, ami köztudottan évezredek óta az egyik legfontosabb közösségi tér.

Nézelődés a Piacok napján Fotó: Facebook / Kezdjetek SzeretniForrás: Travelo

 Ez az esemény is többről szól majd a vásárlásnál: a szervezők a társadalmi és környezeti fenntarthatóság fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy a hétköznapokban is próbáljunk meg jobban odafigyelni egymásra. A Piacok napján befolyt összeget ezért az első, fogyatékkal élő emberekkel közösen működtetett budapesti kávézó és közösségi tér kialakítására ajánlják fel a Nem Adom Fel Alapítványnak. A téren is az Alapítvány zenekara, a Nemadomfel együttes gondoskodik majd az önfeledt vasárnapi hangulatról, úgyhogy ne teketóriázzon, kosarat kézbe és piacra fel! Ha kíváncsi a további részletekre, az eseményről itt olvashat tovább.

 

Állatkertek éjszakája

Ha többre vágyna az evés-ivásnál, állati jó programot tudunk a hétvégére! A Magyar Állatkertek Szövetsége idén is megrendezi az Állatkertek éjszakáját, amelyen országszerte 11 állatkert vesz részt. Ha Pesten ragadtak, péntek este látogassanak el a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol olyan exkluzív programokon vehetnek részt, amiért tuti, hogy még hetekig bálványozni fogják a gyerekek! A rendhagyó, esti elefánttréningtől az orrszarvúetetésen és az óriáskígyó-simogatáson át, a cukormókus tutujgatásig gyakorlatilag mindenbe bevonják a látogatókat, amit el tudnak képzelni.

Fotó: http://www.zoobudapest.com/Forrás: Travelo

 Ha megtehetik, próbáljanak meg egy kicsit korábban elszabadulni a munkahelyükről, mert a jegyeket csak a helyszínen lehet beszerezni, az első programok pedig már hétkor elkezdődnek. Ha pedig nem lenne elég egy éjszaka az állatokból, kombinált jeggyel a hétvége hátralévő részében a Budakeszi Vadasparkba és a Tropicariumba is ellátogathatnak. A jegyárakért és a részletes programért kattintsanak ide!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek