5 elvarázsolt hely a Balatonnál

Az augusztusi kánikulában általában nem a nyugalomról szól a nyaralás, kivéve, ha ismeri a Balaton-felvidék mesés, nyugodt helyeit. Mit szólna egy reggelihez a levendulafarmon, egy sétához a ciprusok alatt, vagy egy kincskereséshez egy középkori malomban?

 

Augusztusban tömegek indulnak a Balaton és a Balaton-felvidék felé, és nehéz - de nem lehetelten - olyan helyet találni, ahol nyugodtan élvezhetjük a nyár utolsó napjait. Szerencsére vannak még olyan kevésbé felkapott, mesébe illő teázók, farmok és parkok, ahol nem kell sorban állni, és élvezhetjük a Balaton turisták számára kevésbé ismert arcát. Ha pedig nem sikerül a nyáron eljutni a tóhoz, érdemes kipróbálni ősszel is ezeket az úti célokat.

Relax és házisajt: Levendula Porta, Kékkút

Az egész olyan, mint egy mese. Egy nagy, hátul nyitott birtok Kékkút szélén, szabadon sétálgató tehenekkel, csüngő hasú kismalacokkal, juhokkal, istállóval és levendulafölddel. Egy darabig tényleg azt hisszük, hogy valami provence-i film díszletei közé kerültünk. És szintén filmbe illő a farmot vezető házaspár története, akik a környékről származnak, de néhány év budapesti lét után visszaköltöztek a családi birtokra két kisgyerekkel. Eníd és Tibor gazdálkodnak, levendulaszörpöt, levendulazselét, házi sajtokat készítenek, és az egészben az a legjobb, hogy ez nem egy turistamágnes kirakathelyszín, hanem egy igazi farm hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést.

Levendula Porta - itt biztos, hogy nem lesz tömeg
Galéria: 5 elvarázsolt hely a Balatonnál
Fotó: travelo.hu / Travelo

Lehet például reggelizni egy jót hétköznap 8 és 10 között (később nem, mert a tulajdonosoknak dolguk van), a kínálatban házi kolbász, házi joghurt, friss tejből készült kakaó szerepel. Hétvégén egész nap van "reggeli", Eníd hajnalban tehéntúrós batyut vagy levendulás kalácsot készít.

A Levendula séta nevű programon (1000 Ft) a háziak bemutatják a farmot, és részt vehetünk egy szörpkóstolón is. (Előre szólunk, hogy a levendulaszörp függőséget okoz, érdemes feltankolni belőle a borúsabb őszi napokra.) A farmon a sajtkészítés tudományába is betekintést nyerhetünk: a háziak igény szerint 4-5 órás sajtkészítő workshopokat is tartanak, ahol nemcsak a sajtokról, hanem a magyar tarka szarvasmarháról is rengeteg infót átadnak.

Chill out és sütikánaán: Nagyi kertje, Aszófő

Szerencsére nem ez az egyetlen olyan hely, ahol a levendula fogyasztható formában is nyugtatja az idegeinket. A Nagyi kertjében a gyógynövény teákba, sütikbe, és kávékba is kerül. A teázó az egykori sajkodi Teázó az erdő mélyén utóda, éppen egy évtized után költözött el a hely az erdőből Aszófőre. Így nem kell csalódnia annak, aki annak idején attól tartott, hogy nélkülöznie kell a kedvenc elvarázsolt cukrászdáját.

Stressz ellen a legjobb - Nagyi kertje
Galéria: 5 elvarázsolt hely a Balatonnál
Fotó: Nagyi Kertje/Facebook

A százféle, a világ minden részéből származó teából álló kínálat maradt az elképesztően finom sütikkel együtt - ezeket Hortobágyi Gergő, a tulajdonosok fia készíti frissen. Elképzelhető, hogy néha várni kell egy kicsit, ha éppen elfogy a mascarponés lepény, vagy a messze földön híres túrótorta. Ráadásul a Nagyi kertje a költözés óta bővítette a szolgáltatásait: vendégszobákkal és meleg ételekkel is várják a vendégeket.

Partik és bográcsozás: Tagyon Birtok, Nivegy-völgy

Bulik nemcsak a víz közelében vannak - elég néhány km-t túrázni, és máris gyönyörű helyeken találjuk magunkat, ahol családdal, baráti társaságokkal lehet kikapcsolódni, távol a zajtól és a tömegtől. Ilyen hely a Tagyon Birtok is, ami a szürreális formájú Hegyestű közelében, Zánka és a Káli-medence szomszédságában található. A birtok eredetileg egy baráti társaság törzshelye volt, ide jártak bulizni, aztán szépen lassan áttértek a szervezett összejövetelek lebonyolítására.

Ez egy olyan hely, ahol mindenkit barátként kezelnek, függetlenül attól, hogy öt éve vagy öt perce ismerik. A hagyományos értelemben vett kiszolgálást felejtse el, itt a közvetlenség a fő vonzerő a bográcsos, házias ételek és persze a borospince mellett. A zöldségek és a gyümölcsök a birtok 600 négyzetméteres konyhakertjében és a gyümölcsösben teremnek, az alapanyagok nagy részét a környékbeli termelőktől veszik. A borospince természetesen tele van balatoni borokkal. A Tagyon Birtok nem működik szálláshelyként, azért érdemes megoldani a hazajutást.

Régiségek és időutazás: Csigó Malom, Gyulakeszi

A strandolást és a borozást is meg lehet unni egy idő után, ilyenkor pedig a kincskeresés lehet az egyik legjobb program. A Gyulakeszi határában található régi malomba belépni felér egy időutazással, imádni fogja, ha szívesen jár bolhapiacokra.

A 13. században épült Csigó malmot Bartunek Katalin, erdélyi iparművész és divattervező mentette meg a pusztulástól. Egy évtizede költözött Gyulakeszibe, felújította, restaurálta a rossz állapotú épületet, de még mindig rengeteg a tennivaló. Kialakított egy kékre festett falú hangversenytermet is, ezt mindenképp érdemes megnézni. Egyébként 3000 négyzetméteren lehet válogatni a régiségek, lakberendezési tárgyak között, és akkor sem néznek csúnyán, ha végül nem veszünk semmit.

Reménytelen felsorolni, hogy mi minden található itt, a képkeretekről a porcelánokig, a dédszüleink hatalmas szekrényeitől az utazóládákig elég sok kísértéssel kell megküzdeni a vintage stílus rajongóinak. A malom mögött található, egykori gabonatároló hangárban hétköznapibb, alacsonyabb árfekvésű berendezési tárgyakat és könyveketárulnak. A malom művészeti szalonként is működik, koncerteket és felolvasóesteket is rendeznek, egész évben.

Séta az évszázados fák alatt: Folly Arborétum

A Balaton talán legnyugodtabb helye, ahol ciprusok és cédrusok között sétálva pihenheti ki a hétköznapok (vagy a nyaralás) fáradalmait. A gyönyörű, több száz éves, 3,6 hektáros arborétum Badacsonyörsön, a Kisörsi hegy déli oldalán található, megéri azt a kis túrát a parttól. Az egyedülálló parkot dr. Folly Gyula alapította több mint száz évvel ezelőtt, külföldi faiskolákból rendelt különleges példányokat, hogy Magyarország egyik legkülönlegesebb gyűjteményét hozza létre.

Folly arborétum - a fákat az alapító dédunokái gondozzák
Galéria: 5 elvarázsolt hely a Balatonnál
Fotó: travelo.hu / Travelo

A fákat ma családjának negyedik generációja gondozza. Folly Réka és Judit, az alapító dédunokái egy borászatot is létrehoztak a birtokon a családi tradíció folytatásaként. A Balatonra néző apró filagóriákból csodálatos a kilátás, itt biztos, hogy legalább egy kis időre megfeledkezünk a hétköznapokról. Attól nem kell tartani, hogy a gyerekek ezalatt unatkozni fognak, az arborétum játszótere tökéletes arra, hogy levezessék az energiáikat.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Balaton-felvidék is toplistás az utazási szakértők és bloggerek szerint
Európai viszonylatban is menő a Balaton északi partja.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek