Hatalmas fényábra jelent meg este a szegedi Dóm téren

Nagyjából félezer ember részvételével több száz négyzetméteres fényábrát rajzoltak ki a szegedi Dóm téren a Fény nemzetközi éve alkalmából csütörtökön későn este.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Az eső ellenére szép számmal összegyűlt résztvevők előbb egy nap alakot raktak ki mobiltelefonjaik és táblagépeik segítségével, majd a Szeged feliratot jelenítették meg. Az ábra kirajzolásához a mobileszközökre alkalmazás készült, így a kijelzők azonos színnel világítottak- írta az MTI csütörtök este.

A rendezvény az országot megkerülő, Szegedről induló fénystafétához kapcsolódott. Az első jelet napnyugtakor egy lézerrel adták le a város határában épülő lézerközpontnál, és a Fogadalmi templom tornyában fogadták, majd továbbították Szőregre, onnan pedig Deszkre. A staféta résztvevői magaslatai helyeken - kilátókban, vadászleseken, templomokban, víztornyokban, toronyházak tetején - álltak. A jelet lámpákkal, lézerekkel, jelzőrakétákkal, stroboszkópokkal adták tovább.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Csiszár Imre, a Fény nemzetközi éve Csongrád megyei szervezőbizottságának titkára elmondta, hogy a fénystaféta a tervek szerint megkerülte volna az országot, de a viharos időjárás miatt a csaknem 1500 kilométeres utat 16 szakaszra bontották, és ha egy szakaszhatárra az előzetesen egyeztetett időpont után két perccel nem ért oda a jel, újraindították a stafétát, hogy senki ne maradjon le az előre tervezett programról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek