Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál.

Pénteken kezdődik a négynapos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, amelyen koncertek, Picasso- és Capa-kiállítás, különböző családi programok várják az érdeklődőket – tájékoztatta kedden az MTI-t a fesztivált szervező Kisfaludy Színház művészeti vezetője.

A hétfő estig tartó fesztivál zenével, tánccal, irodalmi esttel és tárlatvezetéssel várja a látogatókat. A nyitónapon fellépnek majd a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanárai, Frankie Látó hegedűművész vendégszereplésével. Szombaton Halász Judit énekel a gyerekeknek, vasárnap pedig Herczku Ágnes és zenekara koncertezik.

A Túlpart együttes hétfőn tartja családi koncertjét a Kisfaludy színpadon, este pedig a pünkösdi hosszú hétvége és a fesztivál zárásaként a "Piros" Templomban Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Miséjét lehet meghallgatni.

Több program kapcsolódik a Vaszary Galéria Picasso- és Capa-kiállításához is: szombaton délután Tea Picassóval címmel Máté P. Gábor színművész irodalmi összeállítását láthatja a közönség, vasárnap pedig tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Vaszary Galéria kiállításain, amelyeken Picasso-grafikák mellett Jean Cocteau Picassóról és baráti köréről készült fényképeit és Robert Capa fotográfiáit lehet majd avatott vezetéssel megtekinteni.

Szombaton este a GGTánc Eger társulat előadását láthatják az érdeklődők, a kortárs darab rendezője Grecsó Zoltán – mondta Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője.

A családokat pünkösdi viseletkészítés várja a Vaszary alkotóműhelyben szombat délelőtt, vasárnap délután pedig pünkösdi kézműves játékkészítés, koszorúfonás lesz a Kisfaludy Galériában.

Tudta? Balatonfüred az ország legnépszerűbb településeinek egyike, már tavasszal kulturális programokkal várják a látogatókat.

Travelo tippek: Májustól szeptemberig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat programjait mindenképp nézze meg, ha a Balatonra készül! A hajók tavaszi menetrend szerint járnak. Szállásokat itt kereshet Füreden, itt pedig az egész Balatonon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek