Valentin-napon tartják az év legnagyobb borkóstolóját

Valentin-napon tartják az év legnagyobb borkóstolóját

Minden eddiginél több, kétszázhúsz termelő mintegy hétszáz bora, harminc gasztronómiai kiállító és Valentin-napi programok várják a Borjour Magnum borkóstoló közönségét február 14-én a Millenáris park két csarnokában - adta hírül az MTI.

A Borjour Magnum a tíz évvel ezelőtt elindult Borjour-kóstolósorozat legnagyobb állomása, idén hatodik alkalommal rendezik meg. Mára a rendezvény az ország egyik legfontosabb hazai boreseményévé vált, amelyen - annak köszönhetően, hogy nincs standdíj - a nagy és közismert pincészetek mellett a minőségi kis és közepes borászatoknak is lehetőségük nyílik a szakma és a nagyközönség előtti bemutatkozásra - mondta el Nagy Sebestyén, a Borjour főszervezője.

A Borjour Magnum eddig soha nem esett február 14-re, a szervezők így most először készülnek Valentin-napi újításokkal is: a kiállítók között ezúttal virágkereskedők is megjelennek majd, valamint a rendezvény része lesz egy Valentin-szalon, ahol borkaszinó-játékok és illatmintás tesztek várják a vendégeket. A szalonban "romantikus borsor" is végigkóstolható olyan beszédes nevű borokkal, mint az Első szerelem (Basilicus Szőlőbirtok), a Flört (Katona Borház), a Szenvedélyes Hétköznapok (Miklóscsabi Pincéje), az Andalgó Zweigelt (Fekete Borpince) vagy a Bezerics Pince Szexi Kis Gyöngyözőbora.

Fotó: Derek Thomas / flickr

 Újdonság továbbá, hogy a vendégek a pohár mellé egy százhúsz oldalas Bornoteszt is ajándékba kapnak érkezéskor. A füzetben a kiállítók és a kóstolható borok teljes listája mellett kuponfüzet is található száztizenkét borászat és borpanzió kedvezményes ajánlataival, melyeket speciálisan a Borjour közönségének kínálnak - közölte Nagy Sebestyén. Szintén új kezdeményezés a Borjour for Hope, amelynek célja, hogy a szervezők a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesülettel együttműködve harminc rászoruló gyermekhez harminc vasárnap ebédet juttathassanak el, a vendégek adományainak segítségével. Az akcióhoz több borászat is csatlakozott, ők ajándék palackokat ajánlottak fel a jelentősebb összegek adományozóinak.

A vendégek a belépő megváltásával délután négy és este tíz óra között szabadon és korlátlanul kóstolhatnak a kiállított több mint hétszáz borból, ezután pedig záróparti veszi kezdetét.

A kiállítók teljes listája és részletes információk a www.borjour.hu holnapon érhetők el

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek