Minden idők legtöbb programjával és formabontó díszvendéggel nyit a Könyvfesztivál

Minden idők legtöbb programjával és formabontó díszvendéggel nyit a Könyvfesztivál

Csütörtökön nyitja meg kapuit a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - adta hírül az MTI. A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjára időzített rendezvény április 26-ig várja az érdeklődőket. A könyves seregszemlén több mint harminc ország állít standot, a rendezvényre mintegy ötven külföldi írót várnak, a hazai és a határon túli magyar irodalmat pedig ötszáz alkotó képviseli. A díszvendég író az amerikai Jonathan Franzen lesz, a díszvendég ország helyett pedig idén kivételesen a 220 éves magyar könyvkultúra áll majd a fesztivál középpontjában.

Reméljük, idén is ilyen szép idő leszFotó: Facebook / Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sajátossága, hogy az európai könyvvásárok gyakorlatától eltérően a kiállított könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Millenáris e négy nap alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként működik. A fesztiválra idén 50-60 ezer látogatót várnak, akik csaknem 50 ezer kötet közül válogathat majd. A négynapos rendezvény több mint 410 programot kínál a könyvrajongóknak. A programok között több száz felolvasás, dedikálás, könyvbemutató, beszélgetés, író-olvasó találkozó, kiállítás, koncert és gyerekprogram szerepel. A kontinens 17 országából érkező tehetséges pályakezdő prózaírók a tizenötödik alkalommal megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján mutatkozhatnak be, ahol Magyarországot Mán-Várhegyi Réka képviseli. A fesztiválhoz először csatlakozik a független könyvesboltok Kis Könyves Éj elnevezésű rendezvénye is, melynek keretében az érdeklődőket április 24-én éjjel is nyitva tartó könyvesboltok várják.

A gyerekek a fesztivál komoly célközönségét jelentikFotó: Facebook / Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A díszvendéget megillető Budapest Nagydíjat a fesztivál nyitó napján Jonathan Franzen amerikai író kapja, akinek a Diszkomfortzóna című önéletrajzi írása a könyves seregszemlére jelenik meg. A fesztivál zárásaként adják át az év kiadója, az év fővárosi, illetve vidéki könyvesboltja elismerést, az év hangoskönyv hangja díjat, valamint a Budai Díjakat. A látogatók pedig szavazhatnak majd a Szép Magyar Könyv verseny közönségdíjára. A záró napon a jubiláló alkotók tiszteletére születésnapi irodalmi szalont rendeznek.

Rendhagyó módon az idei fesztiválon nem egy külföldi ország könyvkultúráját, hanem a magyar könyvkultúra és a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát ünneplik, ugyanis 1795-ben jött létre a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének jogelődje, a Pesti Könyvárusok Grémiuma, Európa második legrégebbi civil könyvkiadói társasága.

3 program, amit a legjobban várunk
Április 23. 16.00-17.00 (Millenáris Teátrum): Pódiumbeszélgetés a Könyvfesztivál díszvendégével, Jonathan Franzennel. Beszélgetőtárs: Winkler Nóra
Április 25. 14.00-17.30 (Lázár Ervin terem): Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja - Pódiumbeszélgetések Gács Annával és Forgách Andrással
Április 25. 18.00-19.30 (Supka Géza terem): 220 éves a szervezett magyar könyvpiac - a magyar próza estje
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek