3 ok, amiért érdemes ősszel Szegedre menni

Mesebeli épületek, múmiák, fesztiválok, darules és élményfürdők várják az ősszel Szegedre látogatókat. Mutatjuk, miért érdemes mostanság ellátogatni a napfény városába.

 Most van a legjobb idő a városnézéshez

Míg télen a városnézés leginkább az adventi vásár legfinomabb forralt borának felderítését jelenti, addig nyáron úgy választja meg az ember az útvonalát, hogy lehetőleg végig árnyékban sétálhasson. Ősszel viszont már nincs túl meleg, de még nincs is túl hideg a városnézéshez, így zavartalanul élvezhetjük az elénk táruló látványt. Szeged bővelkedik felújított terekben, bájos zsánerszobrokban, tündérpalotának is beillő, szecessziós épületekben – így aztán nagyon is érdemes időt szánni az utcák végigcsatangolására.

Pont jó idő van a városnézéshez
Galéria: 3 ok, amiért érdemes ősszel Szegedre menni
Fotó: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

 Ha már régen jártak erre, először a velencei Szent Márk tér mintájára épült, árkádos, szabadtéri szobormúzeumnak is beillő Dóm teret érdemes megnézni. Állítólag a tervezéssel először megbízott Schulek Frigyes a hófehér márványból épült párizsi Sacré Coeurhöz hasonló épületet szánt ide, a téren megnézhetjük, mi lett végül belőle. A jellegzetes, vörös téglás dómépületet belülről is érdemes megtekinteni. És ha már itt jár, keresse meg az oltár fölött a szűrben és szegedi piros papucsban megfestett Madonnát!

A Dóm teret hátrahagyva érdemes besétálni a gyönyörű belvárosba. Legutóbbi szegedi látogatásunkkor a liliomokkal, lófejekkel és kiterjesztett szárnyú madáralakkal díszített Reök-palota, a 2004-ben teljeskörűen feújított, neoreneszánsz Anna-fürdő, illetve a városháza, és az azt körülvevő ápolt park volt a kedvencünk. Aki nem szeretne egyedül nézelődni, ide kattintva vezetett városnézések közül válogathat: van klasszikus gyalogos, de bringás, hajós és segway-es is.

Rengeteg programmal készül a város az őszi szezonra

Még decemberig látogatható a tavasszal nyílt fáraókiállítás. A Móra Ferenc Múzeum központi épületében a vallást, a papságot, a fáraókat és a mindennapi egyiptomi életet mutatják be, a Fekete Házban az egyiptomi írással, az orvostudománnyal és a balzsamozás technikájával ismerkedhetünk meg, és egy kétezer éves múmiával, amit a Szépművészeti Múzeumból szállítottak Szegedre. A Kass Galériában pedig egy labirintusszerű területen egy valódi egyiptomi sírkamrát találunk minden vele járó díszletével együtt: alacsony belmagasságsal, félhomállyal, a falakon a Halottak Könyvéből vett feliratokkal és hieroglifákkal.

Szeptemberben kezdődött, és november elejéig tart a X. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál, melynek keretében az Új Zsinagógában kiállításokkal, hangversenyekkel, előadásokkal várják az érdeklődőket. A fesztiváloknál maradva: október 1-31. között tartják a XIX. Őszi kulturális fesztivált Szeged több pontján, november 7-8-án pedig Jazznapokat rendeznek, a fesztivál idei szenzációját Steve Kuhn vendégjátéka jelenti.

Húznak a darvak
Galéria: 3 ok, amiért érdemes ősszel Szegedre menni
Fotó: Puskas Jozsef / Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

 De az állatbarátoknak is remek programokat tartogat Szeged ősszel: a vadasparkban Halloween partyt tartanak, félelmetes állatokkal találkozhatunk, tökös látványetetéseken, különleges állatsimogatókon vehetünk itt részt. A szegedi Fehér-tóhoz pedig őszi darulesre invitálják a kirándulókat november 8-án és 9-én. A Tisza-völgyi Bemutatóház megtekintése után a résztvevőket a tórendszer legideálisabb pontjára kalauzolják, ahol a csapat bevárja a darvak esti behúzását.

Ha mégis hűvösre fordulna, több fürdőből válogathatunk

A Tisza Lajos körúton találjuk a már említett Anna-fürdő különleges, keleties hatásokat tükröző fehér épületét. Nevét a mellette található, 1927-ben fúrt kútról illetve annak vizéről nyerte, melyet a fürdőben található ivókútból a mai napig megkóstolhatunk. Korábban közfürdőként üzemelt, felújítása után gyógy- és élményfürdő lett belőle. Melegvizes medencékben ázhatunk, kőpadokon pihenhetünk és többféle szaunában lazíthatunk, ha hűvösebbre fordul az idő.

Aquapolis
Galéria: 3 ok, amiért érdemes ősszel Szegedre menni
Fotó: Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

 Gyerekekkel útnak indulóknak jobb választás lehet a Napfényfürdő Aquapolis a maga 4400 négyzetméteres vízfelületével, Európa leghosszabb, éves üzemelésű vízicsúszdájával. A 2010-ben megnyílt fürdő legnépszerűbb élményelemei a lifttel megközelíthető, 30 méter magas toronyból induló 223 és 272 méter hosszú, zárt óriáscsúszdák. A sportosabbakat pedig Újszegeden, a belvárostól 10 perc sétával elérhető Városi Sportuszoda télen fedett, nyáron nyitott úszómedencével várja. A sportuszoda különlegessége, hogy a hét minden napján éjszakai úszásra is van lehetőség.

 

Hasznos linkek

Szállást keres? Ide kattintva találja a város szálláshelyeinek őszi akcióit, itt pedig a Travelo kínálatát tekintheti át.
Megéhezett? Ha kockás terítős hangulatra és becsületesen elkészített, klasszikus, házias fogásokra vágyik, a Vendéglő a Régi Hídhoz éttermet ajánljuk. A vendéglátóipari egység egy nem túl bizalomgerjesztő lakóház aljában található, nem messze a Belvárosi hídtól. Ne szegje kedvünket az épület, odabent egy teljesen más világba csöppenünk. Korszerűbb gasztroélményre vágyók a Tiszavirág dizájnhotel konyhájával tehetnek egy próbát – kolléganőnk beszámolója alapján egyenesen remek. Ha nem vagyunk éhesek, egy kávéra is érdemes ide bemenni, és megnézni az épp kiállított kortárs képeket.
Piacra menne? A Mars téri piacon és a Bödön kézműves vásáron kedvére válogathat.

 Cikkünk a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek