Több mázsa eper és 16 ezer gombóc hétvégéje

A hétvégén kiderül milyen az igazi sillerbor, hogy miért érdemes éppen most Debrecenbe menni, miközben annyit epret és gombócot ehetünk, amennyi csak belénk fér. Programajánló május utolsó hétvégéjére és egy júniusra, ahol a gyerekek újra farsangolhatnak.

 

Gombócpiknik a Vasúttörténeti Parkban

 

Jótékonysági gombócpikniket rendeznek szombaton a Magyar Vasúttörténeti Parkban. A piknik hivatalos fizetőeszköze a gombócjegy, amelynek ára 200 forint darabonként. A több mint 16 ezer gombóc ezúttal is Buday Péter mesterszakács irányításával kerül majd a tányérokra. A gombócjegyekből befolyt teljes összeget a Tatár pékség a Baptista Szeretetszolgálatnak adományozza, amely ebből a pénzből egy hátrányos helyzetű település rászoruló gyermekeinek az étkeztetését támogatja - írja az MTI.

 

Vasúttörténeti park
Galéria: Travelo programajánló 22. hét
Fotó: Vonatguru / Indafotó

A gyerekek versenyen mérhetik majd össze gombócevő képességeiket, de lesz bűvész-, zsonglőr- és bohócműsor, hagyományőrző bemutató, kerti kisvasutazás és számos ügyességi játék. A programot kerékpárbajnokok bemutatója, akrobatikus rock and roll előadás, kosárlabda és break műsor is színesíti. A Nyugati pályaudvar 8. vágányáról reggel 9.30-kor és 10.30-kor nosztalgia kocsikból összeállított ingyenes járatok indulnak a parkba.

 

Tündérfesztivál Sopronban

 

Egy kicsit távolabbi időpont ugyan, de legalább lesz idő megszervezni egy soproni hétvégét, pláne ha gyerekkel kelünk útra. Június 28-án szombaton ugyanis Tündérfesztivált tartanak a soproni Erzsébet kertben, ahol a tündérmesék világának megfelelően találkozhatunk táltosokkal, felvonulnak pónik és unikornisok, de lesznek fából készült lovak és igaziak is. Az ingyenes szabadtéri családi rendezvényen különleges gyümölcsökből készült teákkal, gyümölcs-saslikkal, csikótojáslesővel, tündéri portékák vásárával, mesesarokkal és még számos izgalmas programmal várják a gyerekes családokat. A soproni Hotel Lövér ebből az alkalomból a 14 évesnél fiatalabb gyerekeket ingyen látja vendégül, legalábbis akkor, ha manó vagy tündérjelmezben érkeznek és részt vesznek a hétvégi fesztiválon.

 

Galéria: Travelo programajánló 22. hétFotó: Harka Zoltán

Ha pedig már ott vannak, tegyenek egy sétát a Soproni Hegység Natúrpark túraösvényein, béreljenek bringát, vagy egyszerűen csak ölelgessenek fatörzseket terápiás jelleggel. Akik viszont szívesebben hisznek az aktívabb családi élményszerzésben, mint a Föld energiájának fákon át vezető energiájában, azok keressék meg a város egyik legjobb randihelyét, utána pedig ígérjenek a legkisebbeknek egy nagy adag fagylaltot a Tűztoronyhoz legközelebb eső cukrászdában.

 

Sillerfesztivál Pakson

 

"A siller bor nem egy szőlőfajtára utal, a siller egy színtartományt jelent: a siller bor színe sötét-rózsaszín. A hagyomány szerint vegyes szüreteléssel szedték, egy puttonyba rakva a vörös és a fehér fürtöket is, de a mai bortörvény már tiltja ezt a megoldást. Ma siller bor csakis kékszőlőből készülhet, ezért ízében már nem találhatunk fehérbor zamatot. Kivéve a paksi sillert, itt a hagyományőrzés érdekében megengedett a régi recept szerinti siller készítése" - ezt már a fesztivál oldalán olvashatjuk.

 

Egy finom bor mindenre gyógyír
Galéria: Travelo programajánló 22. hét
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

A paksi Sárgödör térre telepített borversenyre nevezett mintákat május 30-án, szombat délelőtt értékeli a zsűri, és persze a legjobbnak ítélt száz sillerből a közönség is kap kóstolót, amihez a Reform Főzőklub tagjai paksi pampuskát kínálnak. A Sillerfesztivál péntek délutánja ennek megfelelően már táncos, zenés hangulatban telik a város szívében található pincefaluban, ahol fellép a paksi Szaggató és a tornyosi tamburazenekar, de műsort ad a Tűzvirág Táncegyüttes is. A szombat délután a német nemzetiségi nap jegyében telik: három órától ugyanis sváb hagyományőrző csoportok mutatkoznak be, köztük a paksi általános iskolák német nemzetiségi osztályaiban tanuló diákokkal, de fellép a Paksi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület tánccsoport is.

 

Eperfesztivál Tahitótfaluban

 

Idén is tartanak Eperfesztivált a Szentendrei-szigeten péntektől vasárnapig. Kiállítások, koncertek, játszóház, bemutatók, kézműves foglalkoztató és még számos érdekes és epres program várja a látogatókat. Mivel a fesztivált a Duna-parton rendezik meg, ezért bárki beállhat majd strandfocizni vagy strandröplabdázni, lesz majd kollektív lekvárfőzés, íjászoktatás, sőt még szüreti felvonulás is. Az epertortától kezdve, az eperlekváron és turmixon át mindenki tobzódhat a piros gyümölcsös falatokban, akik viszont ezt a gyümölcsöt is folyékonyan és alkoholba dolgozva szeretik, azok tartogassák kupicájukat az édes eperpálinkának. A programról bővebben itt találnak információt.

 

Ilyen finomságokkal is találkozhatunk
Galéria: Travelo programajánló 22. hét
Fotó: Dea / P. Martini / Europress / Getty

 

Debrecenbe kéne menni

 

És folytathatnánk a nótát, nem is ok nélkül: a hétvégén ugyanis Pulykanapokat rendeznek Debrecenben, ahol a kétnapos rendezvény főszereplője a pulyka lesz, minden formában és ízben. A cívisváros és egyben a régió legnagyobb gasztronómiai összejövetelének számító rendezvényt a Kossuth téren és a belvárosi sétálóutcákban tartják, ahol évről-évre tízezrek vesznek részt a két nap színes programjain. A profik mellett fakanalat ragadhatnak majd az amatőr főzőmesterek is, akiknek csapatokba verődve az lesz a feladatuk, hogy ínycsiklandozó illatokkal töltsék meg Debrecen főterét.

 

A Pulykanapok főszereplői
Galéria: Travelo programajánló 22. hét
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Idén is lesznek könnyű- és komolyzenei koncertek, részt vehetünk az utcaszínházakban, a gyerekeket bábelőadásokkal várják, a nagyobbakat népművészeti és kézműves vásárral, de bármikor vehetünk vásárfiát a színes kirakodóvásárban is. Ezen a fesztiválon nemcsak a szakmai zsűri kóstolgat, a főzőversenyen készült finomságokat a közönség kóstolójegyekkel eheti végig. Idén sem marad el a Pincérfutó verseny, ahol tálcán söröskorsóval futó felszolgálók szállnak ringbe, miközben a közös és jó ebédhez végig szól a cigánynóta. A Debreceni Pulykanapok részletes programját idekattintva találja.

Programajánlónk a Soproni Hotel Lövér támogatásával készült.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek