Gyalogosoké lesz a Budai Vár

Mozgólépcsővel és liftekkel juthatunk fel a várba, ahonnan az autósokat mélygarázsokba terelik, de a vár belső és külső buszjáratát is átszervezik. A bringásokat kiterelik a rakpartról, ahol új kikötő épül, és a környező utcák forgalmi rendjét is átszabják. Nézze meg látványterveken, hogyan átalakul át a Budai Vár és környéke.

Kedden az Index írt arról, hogy a Budavári Önkormányzat 120 millió forintos beruházásában megkezdte a Clark Ádám tér június végéig tartó átrendezését: felújítják a térburkolatokat, a zöldfelületeket, ivókutat és automata öntözőberendezést is telepítenek a térre, valamint kiépítik a díszvilágítást is. Mindeközben a Budai Vár és közlekedése is megújul, a Várkert Bazár munkálatai a végéhez közelednek, a megújult épületegyüttesét április 3-án adják át a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünneplik a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst, és a megújult műemléket.

A Budai Vár környékén az elmúlt időben jelentősen megnőtt a környezetterhelés és a zsúfoltság, de problémát okozott a közösségi közlekedés és a Vár akadálymentes megközelítése is. Erre hozták létre a Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése projektet, amely során két ütemben 2019-re fejezik be az építési és felújítási munkálatokat - olvasható a Várfejlesztés weboldalán.

 

Mozgólépcső a Várkert Bazárhoz

 

Nemcsak felújítják és bővítik, de a fejlesztés következtében a felszínen közel 20 százalékkal kevesebb parkoló lesz, ennek pótlására több mélygarázst is építenek, ilyen lesz a Várkert Bazár alatti közel 300 férőhelyes garázs is. A vízhordó lépcső mellett egy mozgólépcsőt építenek, hogy a déli irányból gyalogosan is megközelíthető legyen a Budai Vár.

 

A mozgólépcső már a helyén van, több helyen lifteket alakítanak ki
Galéria: Várfejlesztés
Fotó: Budavári Önkormányzat

A mozgólépcső az utcaszinthez képest magasabbról indul, ezért az utcaszint és a mozgólépcső alsó szintje között lifteket helyeznek majd el, de lifttel lehet majd eljutni a mozgólépcső felső szintjéig is. Akadálymentesen eddig mindössze két ponton a Clark Ádám téren a Budavári Siklóval, és a Palota út felőli oldalon a Széchényi könyvtárba vezető lifttel lehetett megközelíteni, a jövőben azonban több helyre is liftet építenek.

 

Új buszok és új kikötő

 

A 16-os autóbuszcsalád az idei évtől új beszerzésű dieselbusszal közlekedik, 2020-tól pedig zéró emissziós elektromos járművekkel. A vári belső járat 2014-től indul, és új beszerzésű elektromos midibusszal közlekedik majd 10 percenként, amely a megépülő liftekhez való eljutást is segíti. A Váron kívül a 216-os járat a Bécsi Kapu tér és a Szarvas tér közötti körjárat lesz.

 

Galériáért kattintson a fotóra!
Galéria: Várfejlesztés
Fotó: Budavári Önkormányzat

A Várkert Bazár és a Lánchíd utca átépülésével együtt új kikötő is készül, amelyet az alsó és felső rakpart közötti lépcsőn és akadálymentesen egy rámpán át lehet majd megközelíteni. A BKV által üzemeltetett hajójáratok érintik az új kikötőt, és megindul a tervezett keresztirányú átkelő járat a Vigadó és a Várkert Bazár között.

 

Új turistabusz-parkolók, csökkentett forgalom

 

Mivel a Várkert Bazár fejlesztése az Ybl teret is a Budai Vár kapujává teszi, ezért a környező forgalmat is átalakítják. Két fontos pontja van a terveknek: a Lánchíd utcában csökkentik a forgalmat, az útpálya a járda szintjére kerül és irányhelyes (menetirány szerinti oldalon) kerékpársávokat alakítanak ki. De megváltozik a Döbrentei utca forgalmi rendje is: az utcát egyirányúsítják és rakparti kerékpárutat kapcsolnak be. Mivel a Vár közösségi közlekedés fejlesztésének egyik célja a Batthyány tér közvetlen elérése, ezért jobban elkülönítik egymástól a gyalogos felületeket és a buszvégállomást.

 

Ilyen lesz a Lánchíd utca
Galéria: Várfejlesztés
Fotó: Budavári Önkormányzat

A Várban található Szent György téri romterület miatt a palotát nem lehet gyalogosan körbejárni, ezért itt lesz majd a Palota úti turistabusz-fordulónál elhelyezett két nagyteljesítményű lift a felső állomása. A tervek szerint ugyanis megszűnik a Hunyadi János úti turistabusz-parkolás és a Dísz téren történő áthajtás. A turistabusz-forgalmat a Vár keleti oldaláról a nyugati oldalra irányítják át, a busszal érkező turisták fő fogadópontja pedig itt, a Palota úton lesz.

A várfejlesztés részleteiről itt talál bővebb információkat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek