A mosonmagyaróvári Futura lett az év ökoturisztikai látogatóközpontja

A mosonmagyaróvári Futura lett az év ökoturisztikai látogatóközpontja

Idén ötödik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye" címet, melynek díjátadó ünnepségére ebben az évben is a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan, szeptember 26-án került sor a Magyar Természettudományi Múzeumban. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 18 pályamunka érkezett.

2014-ben látogatóközpont kategóriában a mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont lett az első helyezett. Egy közel 300 éves, fa szerkezetű műemléképület, a felújítása és átépítése után interaktív természettudományi élményközpontnak ad otthont 2012 augusztusától. A négyszintes, több mint 2000 négyzetméteres, egész évben nyitva tartó látogatótér a négy őselem tematikájára épülő kiállítást tár elénk. Az állandó kiállítás egy része szorosan kötődik a „helyszínhez". Egyrészt Mosonhoz, a Szigetközhöz, a Dunához, másrészt a gabonatárolóhoz, bemutatva és elmagyarázva annak működését.

 A kiállítás interaktív eszközei szemléltetik Mosonmagyaróvár és a Szigetköz természeti környezetét, változatos vízi élővilágát, jellegzetes növény- és állatvilágát, a víz környezetalakító munkáját, kiváló minőségű ivóvizünk fontosságát. Bemutatják a még ma is élő és a már elfeledett szigetközi mesterségeket, az elődeink által is használt természeti erőforrásokat is. A kiállítás másik része a klasszikus „science center", a természettudományokat – beleértve a fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot – népszerűsítő, az ismeretterjesztést újfajta szemlélettel végző interaktív „tárlat".

Tanösvény kategóriában megosztott első hely született, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. által fenntartott gemenci Molnárka tanösvény, valamint az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által fenntartott szalafői Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény kapta az első díjat. A 2014 májusában átadott Molnárka tanösvény a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központjától 8 km-re északra, a Gemenci Erdei Vasút Malomtelelő és Lassi megállója között található. A tanösvény megközelítése több módon is lehetséges: a Gemenci Erdei Vasút menetrend szerinti járataival, valamint az árvízvédelmi töltés felől gyalogosan vagy kerékpárral is elérhető. A tanösvényen kirándulók Molnárka, a tavi molnárpoloska segítségével interaktív módon (háromszög forgató, céltávcső, memóriajáték stb.) ismerhetik meg az ártéri erdő kincseit. Az ide látogatók többek között információt kaphatnak a gemenci erdő kialakulásáról, az ártéri erdőben élő nagyvadakról, a madárvilágról, az erdei virágokról, gombákról, az itt található fekete dióról és egyéb fafajokról, az ártéri erdőgazdálkodásról, valamint a hajómalmokról. A tanösvény egyik megállója az időszakos vízjárású Malomtelelő-tó partján található, ahol egy madármegfigyelő toronyból jó szerencsével akár réti sast és fekete gólyát is láthat a kiránduló.

Az Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvényt 2013 szeptemberében adták át Szalafő községben, a pityerszeri Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén, mely az őrségi gyümölcstermesztés hagyományaiba enged betekintést. A helyszínválasztást a műemlékegyütteshez szervesen tartozó őshonos gyümölcsfafajokat bőségesen felvonultató kaszálógyümölcsösök indokolták, ugyanis az Őrségben található tájfajta gyümölcsfák, kaszálógyümölcsösök mint egyedi élőhelyek megőrzése az Őrségi Nemzeti Park prioritásai közé tartozik. Ezen értékek szemléletes, interaktív közzététele e páratlan értékekkel való azonosulás megteremtését célozza. A szemléletformálási célok interaktív elemekkel erősítése a családi és csoportos diáklátogatók, gyermekek igényeit szolgálja. Az egyes táblák gyermekek számára is könnyen érthetőek, a rajtuk lévő játékos elemek kipróbálhatóak. Az állomásokat végigjárva megelevenedik az egykori őrségi porták világa, a körülöttünk élő, megbúvó állatsereglet és a nap érlelte gyümölcsök eszménye.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek