2014 a fővárosi bringások éve lesz

Kétirányú utcák a kerékpárosoknak, bringasávok a főutakon és a hidakon, és süllyesztett járdaszegélyek - néhány ötlet abból a BKK fejlesztési tervezetből, amely a bringások számára a testi-lelki jólétet jelentheti.

Többek között egyirányú utcák megnyitását és kerékpársávok létrehozását is tartalmazzák a MOL Bubi kölcsönbicikli-rendszer kialakításához kapcsolódó fejlesztések, melyeket hétfőn ismertetett a BKK- írja a Turizmus.com.

 

Így bringázott Hernádi Zsolt a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója, a Mol Bubi közbringarendszer bemutató sajtótájékoztatója után 2013. november 6-án.
Galéria: Bubi
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az elképzelések szerint lehetővé teszik a kerékpározást az összes belvárosi főútvonalon, a hidakat is beleértve, annak érdekében, hogy a jövő tavasszal induló MOL Bubi kölcsönbicikli-rendszer működési területén biztonságosabbá váljon a kerékpározás.

A tervek szerint kétirányúsítanának számos egyirányú utcát a kerékpáros forgalom számára, és bővítenék a gyalogos és kerékpáros övezeteket. A kényelmesebb biciklizés érdekében járdaszegélyeket süllyesztenek, a lépcsőkön rámpákat, tolósíneket alakítanak ki, és a kijelölt autóbuszsávokon is lehetővé teszik a kerékpározást.

A főbb utakon kerékpársávot, illetve kerékpáros-nyomvonalat jelölnek ki, a mellékutcákban kiegészítő táblákkal és burkolatjelekkel segítik a kétirányú biciklizést.

A fejlesztés kilenc kerületet érint, ezeken belül átalakítanak 120 utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőútszakaszt. A munkálatokat a VI. és a VII. kerületben már megkezdték, idén a Jósika, a Vörösmarty, a Rumbach Sebestyén, a Kertész, a Klauzál és a Rózsa utcában festenek fel kerékpáros piktogramokat, és tesznek ki kiegészítő táblákat. A munkát tavasszal a VIII., IX., XI., I., II., V., XIII. kerületben folytatják, és várhatóan 2014 nyarára fejezik be.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek