Féláron vonatozhatunk a Nemzeti Vágtára

Országkonyhával, több tonna homokkal és gazdag programkavalkáddal várja a hétvégi Nemzeti Vágta a látogatóit. A MÁV-START Zrt. is készül, a programra igyekvő utasai most féláron vonatozhatnak.

Szeptember 20-22. között a Hősök Terén és környékén, látványos programsorozat várja a látogatókat. A települések lovas versenye, bemutatók, idén először nemzetközi futam, és sztárok is nyeregbe szállnak, hogy szórakoztassák a közönséget. Péntektől az 56-osok terén az Országkonyha bőséges kínálata várja a gasztronómia szerelmeseit, szombaton pedig megnyitja kapuját a vásári forgatag is az Andrássy úton kialakított Vágta Korzón, ahol az induló települések és kézművesek mutatkoznak be. A ma délután kezdődő programkavalkádról bővebb információt ezen az oldalon találnak.

 

Galéria: Féláron vonatozhatunk a Nemzeti VágtáraFotó: Vágta.hu

A rendezvény ideje alatt útlezárásokra kell számítani. Megállási tilalom lép életbe szeptember 20. (péntek) 18 órától a Bajza utca - Hősök tere - Andrássy út, Olof Palme sétány, Kós Károly sétány, Dózsa György út, 56-osok terén. A megállási tilalmat szeptember 23. (hétfő) hajnali 04 órakor oldják fel.

Még a hét elején írtunk arról, hogy vasárnap tartják az Európai Autómentes Napot, ezért mi a szervezőkhöz hasonlóan azt javasoljuk, ha tehetik, tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral érkezzenek a helyszínre.

Vonattal féláron a vágtára

A rendezvényre készülődő belföldi utasok a MÁV-START bármely jegypénztárában (menetjegyirodákban, vasútállomásokon) megválthatják a kedvezményes, ötven százalékos alkalmi menettérti vasúti jegyeiket. A kedvezmény igénybe vételéhez az utasoknak a helyszínen le kell bélyegeztetni a menetjegyeket, és a vonaton a jegyvizsgáló kérésére meg kell mutatni.

A bélyegzés a rendezvény helyszínén, a Szépművészeti Múzeum előtt felállított információs sátorban szeptember 21-én 12:00 óra és 19:00 óra között és szeptember 22-én 9 óra 30 perc és 18 óra 30 között kérhető.

A kedvezményes árú, alkalmi menettérti jeggyel az utazás a rendezvény első napján, szeptember 20-án kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, szeptember 23-án kell befejezni. Az utasok további információkat a MÁV-START Zrt. honlapján, vagy a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 40 49 49 49-es telefonszámán kérhetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek